2017. április 29., szombat

TRUMP MEGHÍVTA ERDOGANT A FEHÉR HÁZBA

DANUBE INSTITUTE BLOG
Szerző: Danube Instiute
2017.04.29.


Donald Trump amerikai elnök szívélyes viszont ápol a török elnökkel. Nem meglepő: Trumpnak volt már biznisze Törökországban.

Népszavazást tartottak április 16-án Törökországban, ez volt a hetedik az 1923-ban létrejött Török Köztársaság történetében. Csekély fölénnyel (51,2%-kal) ugyan, de az igenek kerültek többségbe, ez azt jelenti, hogy a török politikai rendszer alapjaiban fog megváltozni: a parlamentáris köztársaság olyan elnöki rendszerré alakul, amelyben az államfő példátlan hatalommal bír – amekkorával még a „törökök atyja”, Atatürk sem rendelkezett.

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump telefonon gratulált Recep Tayyip Erdoğannak a referendum eredményhez. Döntése valami nyugtalanító dologra is rámutathat: ő volt az egyetlen olyan nyugati vezető, aki kifejezte elismerését a török elnöknek, figyelmen kívül hagyva a voksolás körüli számos aggályt.

Erdoğan győzelméről úgy írt a New York Times, hogy ezzel a népszavazással a török elnök „megszilárdította autokratikus vezetését az országban”, jóllehet meglehetősen szoros volt az igenek és a nemek aránya. A referendum az Európa Tanács és az EBESZ megfigyelői szerint nem felelt meg a nemzetközi normáknak. Egyes vélemények szerint, ha a szavazás megfelelt volna a tisztességes előírásoknak, valószínűleg nem ezzel a végeredménnyel zárult volna. Nem véletlen tehát, hogy csupán néhányan – többek között Oroszország, Katar, Dzsibuti, Guinea, illetve a palesztin fegyveres mozgalom, a Hamasz vezetője – gratuláltak a voksolás kimeneteléhez, továbbá Donald Trump, az egyetlen nyugati politikus volt a sorban. Ráadásul emellett az amerikai elnök meg is hívta május 16-ára és 17-ére Erdoğant a Fehér Házba. Ez lesz a két vezető első személyes találkozója.

Az amerikai elnök telefonhívása a meglehetősen vitatott törökországi szavazás eredményei mellett egy jóval nagyobb problémára is rávilágíthat: arra a mélyebb érdekkonfliktusra, amely Trump nemzetközi ingatlanüzleteit övezi. Egy washingtoni korrupcióellenes civil szervezet szerint ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés: vajon az amerikai elnök Erdoğannak szánt kijelentései összefüggésben vannak-e azzal, hogy támogatta Trump egy ingatlanját? 2012-ben az amerikai elnök lánya, Ivanka Trump egy tweetben köszönte meg Erdoğannak, hogy részt vett a Trump-tornyok megnyitóján Isztambulban.

Trumpot azonban nem csupán a török elnökhöz fűzik üzleti szálak, közeli kapcsolatban áll egy Jose Antonio nevű fülöp-szigeteki ingatlanfejlesztővel, akit a meglehetősen kétes hírű elnök, Rodrigo Duterte nevezett ki különmegbízottnak az Egyesült Államokba...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.