Szerző: Andrics Dóra, Kecskeméti István
2017.05.12.
Statisztikai szempontból az is kihívás, hogy definiáljuk az úszó készleteket. A Thomson Reuters definíciója szerint úszó depóként kell azokra a hajókra gondolni, amelyek legalább 30 napja egy helyben állomásoznak és a kapacitáskihasználtságuk legalább 54%. Itt azonban érdemes megjegyezni, hogy esetenként a tartályhajók az optimális sebességnél lassabban szállítják a kőolajat vagy hosszabb útvonalon (például a Szuezi-csatorna használata helyett megkerülik Afrikát) haladnak, és ezáltal „látens” úszó készletekként funkcionálnak.
A szárazföldi készletekhez viszonyítva a tartályhajón való tárolás sokkal költségesebb, és csak a körülmények szerencsés alakulása mellett lehet nyereségesen művelni. Az úszó készletek esetén a legjelentősebb költségtétel a tartályhajó bérléséért fizetett díj. Ezen felül még olyan tételek, mint a biztosítási- és tőkeköltségek is terhelik a vállalkozást és még nem is beszéltünk az alternatívköltségről, mivel a kőolaj tárolására használt hajó kikerül a kereskedelmi forgalomból. A magasabb költségek ellenére lehet nyereséges az úszó készletek felhalmozása, ha a határidős piacokon a jövőre vonatkozó futures ár szignifikánsan magasabb a jelenben tapasztalt spot áraknál.
Mivel a múltban jellemzően nem volt nyereséges úszó készletek tartása, ezért az állítás, miszerint ez a fajta tárolási mód nem terjedt el széles körben igaz volt – egészen a közelmúltig. Ebben a bejegyzésben arra a keressük a választ, hogy a tartályhajókon való készletezés miért terjedt el a korábbiaknál jelentősebb mértékben a világban, illetve mennyivel kapunk másabb képet, ha a hivatalos statisztikák mellett az úszó készleteket is figyelembe vesszük...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.