2017. június 20., kedd

A LEHETETLEN KÜLDETÉS

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő/Péter
2017.06.20.


Azt gondolom, Péterék története egyre több határátkelőnek lesz ismerős, hiszen mintha egyre többen lennének, akik az első külföldön töltött évek után hazaköltöznek Magyarországra, azt gondolva, minden szép és jó lesz. Csak hát…

„Azt hiszem, megszámlálhatatlan fiatal párnak, vagy ami sokkal nehezebb, szinglinek kell külföldi munkára adnia a fejét. Szomorú, de az sem ritka, hogy középkorú, vagy még idősebb emberek válnak áldozattá a politikai és gazdasági mélypont jóvoltából a saját hazájukban. Egy vagyok én is ebből az egyre népesebb tömegből!

Először 1994-ben indultam világgá, akkor 24 éves, lelkesedéstől és energiától duzzadó fiatalként. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert egy olyan ország volt a célállomás, ahol maximális támogatásra számíthat az újonnan érkező.

Értem ezalatt a havi anyagi támogatást, a szervezett szállást és nyelvtanulást. Soha nem éreztem „idegennek” magamat, hiszen mindenki így kezdte az 1948 óta létező országban.

Itt az ideje, hogy megnevezzem a helyet, ahol a többi, ma divatos országhoz képest lényegesen könnyebb az újrakezdés: ez az ország Izrael. Természetesen a szinte állandó napsütés, a tenger, a pálmafák és a mediterrán életérzés mellett megannyi árnyoldala is van a Közel-Keletnek.

Nem részletezem ezeket, hiszen aki külföldön dolgozik, annak nem ismeretlen a honvágy, az otthon maradt család és barátok, vagy a megszokott helyek, egyszóval a gyökerek utáni epekedés. Aki pedig nem kóstolt még bele ebbe az önkéntes száműzetésbe, annak hiába is mondanék bármit.

Nyelvtanulás és munka felesben

A kissé hosszúra nyúlt bevezető után rátérnék a konkrétabb dolgokra. Mint említettem, 1994 januárjában érkeztem meg Tel-Avivba. A repülőtéren, de már az utazás alatt is rengeteg segítséget és hasznos információt kaptam olyanoktól, akik régebben éltek már a „szentföldön”.

A papírmunkák és a befogadás gyorsan, gördülékenyen ment. Onnan egyenesen egy kibucba szállítottak minden holmimmal együtt, ami az elkövetkező fél évben az otthonom volt.

Minden napom abból állt, hogy napi 4 órában intenzív nyelvtanfolyamon ismerkedtem a héber nyelvvel, majd 4 óra munka következett a kibuc valamelyik részlegében. Az étkezés, a szállás és a mosoda nekünk is járt, mint más ott élőnek.

Menet közben sikerült a Magyarországon hagyott barátnőmnek is elintézni, hogy utánam jöhessen. Ő minden nap dolgozott, esténként pedig továbbadtam neki, amit a suliban aznap tanultam. Mire végeztem az ulpánnal, ugyanannyit tudott, mint én..."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése