2017. június 15., csütörtök

FELSZÍVÓDOTT MUNKAVÁLLALÓK

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2017.06.15.


Beszélgetek kedves ismerősömmel, aki kertész vállalkozó, panaszkodik, hogy három munkása egyszerűen felszívódott, este még elbúcsúztak aztán reggel már hírük-hamvuk se volt, még a telefonjukat is kikapcsolták.
Másik ismerős gépi földmunkákkal foglalkozik, akár húsz embert is képes lenne azonnal foglalkoztatni, de nincsenek jelentkezők, hiába hirdet.
Ha keresek egy szakembert valami javításra, akkor még szerencsésnek mondhatom magam, ha egy kontárt találok, számlaképes iparosról ne is álmodjak, mert nincs.
A Balatonon lassan már a vécésnéni szervírozza a konyhán sajátkezűleg alkotott részeges szarvaspörköltet, aszalt szilvával, Turbigo módra, mert az összes szakács és pincér már régen Ausztriában dolgozik.
Közben persze olvashatom, hogy aki bármiféle szakmát művel, az már mind-mind külföldön van, de ez nem csak az alap vagy középfokú végzettségűekre vonatkozik, hanem a felsőfokú végzettségűekre is, már, akinek a munkája nyugaton is keresett.
Nincs orvos a kórházakban, a várólisták hosszabbak a vonatfüttynél, informatikust egyszerűen nem lehet találni.
Nincs postás, nincsenek gépkocsivezetők - elképesztő helyzetbe jutott az ország.

El van ez itt kérem rettenetesen cseszve, és ebbe bele kell érteni a bérpolitikát éppannyira, mint az adópolitikát, az oktatáspolitikát éppúgy, mint az érdekvédelmi szervezetek - leánykori nevükön szakszervezetek - működését.
Hogy kinek mi és mennyi a szerepe ebben, az a mai helyzetben már szinte mindegy is, lassan az ország működőképességének fenntartása forog kockán, és kilátás sincs arra, hogy a helyzet hamarosan változni fog.
Merthogy a probléma nem csak gazdasági, de társadalmi is.
Másik ismerősöm fia besokallt, mert dolgoznia kellett, és meleg van, hát otthagyta a munkahelyét és most éppen az édesanyjával tartatja el magát, mert pihen, aztán majd egy hónap múlva keres munkát...
Alapítványt látogattunk meg, ahol azért nem lehet bevonni a közös munkába azokat, akik jelenleg közmunkások, mert az alapítványi fizetés alig haladja meg a közmunkás pénzét, de a közmunkások gyakorlatilag csak jelenléti ívet aláírni járnak be, míg az alapítványnál dolgozni is kell a pénzért.
Belegondoltam, tényleg nem várható el, hogy valaki merő öntudatból dolgozzon, kellene némi motiváció is, erre már régen kitalálták a megfelelő eszközt, még Föníciában...
Sajnos, ezen is nehéz lesz változtatni, mert a rendszerváltás a legrosszabbat hozta ki az emberek jelentős részéből.
A rendszerváltás előtt a társadalom természetes állapota a munka volt.
Az ember elment reggel a munkahelyére, a munkabéréből bevásárolt, evett, ivott, elvolt.
A gyerek is elment az iskolába, aztán ha megkérdezték a kőbányász fiától, hogy mi akar lenni, akkor vagy azt mondta, hogy jogász, vagy azt, hogy miniszterelnök.
Okos gyerek volt, nemhiába faragott neki édesapja kőbölcsőt...
Mindenesetre azt látta az apjától, hogy dolgozni kell, a tüzelőt meg lehet és meg kell venni, az ételt ugyancsak, és nem kell túlélőversenyen beszerezni az uborkát a nemzeti hős kettőhússzal őrzött kertjéből.
Nem is szólva a libáról, melyért nem kellett közelharcot vívni Vukkal Julcsa nénje baromfióljában.
Mára persze ebből azt már elfelejtette, hogy a munkát meg is illik fizetni, a közmunkát személyes jótékonykodásnak tekintve erről persze könnyű megfeledkezni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése