2017. június 15., csütörtök

ITT AZ IGAZI "NEMZETI KONZULTÁCIÓ"

SZTÁRKLIKK BLOG
Szerző: Sztárklikk
2017.06.15.


A magyarok több mint fele szerint nem jó megoldás a határzár, sokkal jobban félünk az elszegényedéstől és a korrupciótól, mint a bevándorlóktól az Ipsos által végzett felmérés szerint. A visegrádi országok közül a magyarok aggódnak a legjobban az anyagi biztonságuk miatt, az unió megítélése igen jó, főleg a pénzügyi támogatások miatt.

Márciusban a Nemzetközi Republikánus Intézet (IRI) mind a négy visegrádi országban közvélemény-kutatást rendelt helyi kutatóintézetektől, Magyarországon az Ipsostól, ezek eredményeit nemrég publikálták. Ebből kiderült, a magyar válaszolók közül csak igen kevesen tartják az ország elsőrendű problémájának a bevándorlást vagy a terrorizmust, szemben az elszegényedéssel és a korrupcióval.

Magyarország szempontjából a határvédelmet csak 4, a terrorizmust csak 2 százalék gondolta a legnagyobb fenyegetésnek. 28 százalék nevezte meg viszont a szegénységet és a társadalmi egyenlőtlenséget, 15 százalék a korrupciót mint "az országot legsúlyosabban érintő problémát".

A négy visegrádi ország közül Magyarországon aggódnak a legtöbben a szegénység miatt - azt, hogy az anyagi biztonságunkat féltjük leginkább, jól mutatja az is, hogy az unió legnagyobb pozitívumának a magyarok a többi válaszolót megelőzve, 50 százalékban a pénzosztást nevezték legfontosabbnak.

A szegénységet még a második Szlovákiában is csak 17, Lengyelországban 14, Csehországban csak 10 százalék nevezte a legsúlyosabb kérdésnek. A korrupció miatt azonban a cseh és a szlovák állampolgárok jobban aggódnak nálunk, a két országban 16 és 17 százalék ezt tartja a legnagyobb gondnak. Magyarországon viszont a többieknél nagyobb gondot jelent az egészségügy állapota, 12 százalék szerint ez ma a legégetőbb probléma...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.