2017. június 18., vasárnap

MACRON PÁRTJA TAROLT, LE PEN HATALMASAT BUKOTT AZ EXIT POLL SZERINT

444.HU
Szerző: Uj Péter
2007.06.18.


Emmanuel Macron francia elnök pártja, a Köztársaság lendületben abszolút többséget szerzett a francia törvényhozási választások második fordulójában – derül ki a Le Monde című francia lap urnazáráskor ismertetett felméréséből. A részvétel rekordalacsony volt, alig 43 százalékos.

A Le Monde a France Télévisions és a Radio France számára készült Ipsos-Sopra Steria közvélemény-kutató felmérését idézve azt írja: Macron pártja és a szintén centrista Francois Bayrou Demokrata Mozgalom (MoDem) nevű tömörülése 355 mandátumot szerezhet az 577 fős nemzetgyűlésben. Az abszolút többséghez 289 képviselőre van szükség.

Az egy éve alakult elnöki mozgalom nagyarányú győzelmet aratott, de nem szerezte meg az első forduló alapján készített mandátumbecslésekben várt 400 helyet. Egyedül az Elabe közvélemény-kutatóintézet exit poll becslése mér 395 és 428 közötti helyet az LREM-nek.

A Köztársaságiak vezette jobbközép 125 képviselői helyre számíthat, ami meghaladja azt a határt, amelyre a legnagyobb ellenzéki párt az első forduló alapján számított. A Szocialista Párt 34, szövetségeseivel együtt várhatóan 49 képviselőt juttat a törvényhozásba, ahol eddig 314 képviselővel abszolút többsége volt. A jelentős vereség miatt az urnazárást követően a párt főtitkára, Jean-Christophe Cambadélis azonnal lemondott a tisztségéről. Az adatok szerint a Lázadó Franciaország nevű radikális baloldali pártnak 19 képviselője lesz, és a Kommunista Párttal együtt 28-30 fős frakciót alakíthat a radikális baloldal.

A Marine Le Pen vezette Nemzeti Front 6-8 helyet szerezhet a törvényhozásban. Jóllehet a párt megháromszorozta képviselőinek a számát, frakciót nem tud alakítani, mert ahhoz legalább 15 képviselőre lenne szüksége. Ugyanakkor Marine Le Pen személyes sikert ért el, harmadik próbálkozás után sikerült képviselői helyet szereznie, és így európai parlamenti képviselőségét a hazai parlamenti hellyel váltja fel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.