2017. július 3., hétfő

ÁDER JÁNOS UGYANAZT CSINÁLJA, MINT A KOPASZOK A VÁLASZTÁSI IRODÁN

444.HU
Szerző: plankog
2017.07.03.


Áder János pénteken simán aláírta a plakáttörvényt. Nem küldte Alkotmánybíróság elé, már a szokásos magyarázkodás is elmaradt, egyszerűen fogta, és szó nélkül átengedte a törvényt, ami heteken belül eltünteti a Jobbik-plakátokat az utcáról.

Pedig az a mód, ahogy ezt a törvényt elfogadták, a magyar parlamentarizmus egyik mélypontja volt. Legalább olyan súlyos, mint a kopasz verőemberek akciója a választási irodánál.

A törvényre azért volt szüksége a Fidesznek, mert a Jobbik nélhány hónapja látványos kampányba kezdett, és teleragasztotta az országot Orbánt, Mészárost, Rogánt és Habonyt tolvajozó plakátokkal. A kampány nem jöhetett volna létre Simicska Lajos nélkül, aki a magyar kültéri reklámpiac meghatározó szereplője (magyarul: övé a legtöbb plakáthely), és történetesen nagyon haragszik a Fideszre: komoly kedvezménnyel adta bérbe ezeket a helyeket a Jobbiknak. Hogy a történet semmi másról nem szól, csak erről, azt már a törvény neve is jól mutatja, hiszen Lex Csicskaként hivatozott rá a Fidesz, márpedig a csicska a Jobbik állandó jelzője a kormánykommunikációban. (Alsótagozatos csúfolódásokat idézően rímeltetve Simicska nevére.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése