2017. július 22., szombat

AZ ORBÁNISZTÁNI SZOCIÁLIS HÁLÓ MINT OLYAN

HUPPA BLOG
Szerző: Ille István
2017.07.21. 


Ártunk és ormányunk megalkotta a Tajgetosz-törvényt, amivel gyakorlatilag kizárt sok btm-es gyermeket a jobb élet lehetőségéből, mert a törvény következtében még közmunkásnak se lesznek jók. Ártunk és ormányunk átszabta a rokkantsági ellátást is, újra gondolva a rokkantság mibenlétét, mi több, abbéli reményét is kifejezte, hogy a rokkantság nem örök érvényű, elvégre egy csonkolt láb is kinőhet.

Ártunk és ormányunk azonban elkövette azt a hibát, hogy nem gondolt a szociális támogatásban részesülők tönkre tételére.

Na, ezt most sürgősen bepótolta.

Szociális támogatás annak jár, aki egészségkárosodott, munkanélküli, de a rá vonatkozó öregségi nyugdíjkorhatárt 5 éven belül eléri, olyan 14 éve alatti gyermeket nevel saját háztartásában, akinek a napközbeni ellátását semmilyen intézményben nem tudják ellátni, aki a helyi önkormányzat aktív korúakkal kapcsolatos rendeletében előírtaknak megfelel.

Akad pár százezer jogosult. Mit lép erre ártunk és ormányunk? Az ellátásra szorulónak be kell jelentkeznie a Munkaügyi Hivatalba, ahol nyilvántartásba veszik, mi által alkalmassá válik kféle állásajánlatok számára történő kiajánlására...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.