2017. július 1., szombat

BÉLYEG, VAGY BILLOG? (A CIVILTÖRVÉNY ÉLETBE LÉPÉSE)

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. Ritók Nóra
2017.07.01.


A héten ez határozta meg a munkánkat. Nem mintha nem lett volna jobb dolgunk is, hiszen még most volt a tanévzáró értekezletünk, most költözünk új épületbe, már tábort szervezünk, és közben visszük tovább a szociális munkát, mert a szegénység nem megy nyári szabadságra.

És nem az jelentett nagy munkát, hogy összesítsük a külföldi támogatásokat, mert ez egy pénzügyileg (is) szabályosan vezetett könyvelésben, mint a mienk is, nem gond. (Bár a paypalon érkezőknél azért nem volt egyszerű a történet, megtudni, vajon a magyar nevű, de külföldről –esetleg itthonról- valutában érkező támogatást, vagy a külföldi nevű, forintban érkező – akár itthonról küldött – összegeket számoljuk-e be, de végül ebben is elkészült a kimutatás.)

Sokkal inkább az volt a rossz az egészben, hogy érthetetlen számunkra. Érthetetlen és diszkriminatív. És az, hogy sötétben tapogatózunk. Főleg, mert nem látjuk a következő lépést. Olyan ez az egész, mint egy mesében, mintha egy gödörbe kellene beleugranunk, miközben nem tudjuk, ott felfele fordított kaszák vannak, amelyek a vesztünket okozzák, vagy egy mesebeli tó, amiben úszhatunk majd tovább, a szerencsés jövő felé… De ez nem mese….és attól tartok, itt nincs szerencsefordulat sem, ami megvédi a mesehőst.

Nincsenek „nemzetellenes” tevékenységeink. A külföldi támogatások, ugyanúgy, mint a belföldiek, a gyerekszegénység elleni munkánkat, a gyerekek felzárkóztatását és tehetséggondozását szolgálják. Szabályos elszámolásokkal, visszacsatolásokkal. Pl. a Firstbook-hoz pályázva adhattunk 1200 gyereknek első mesekönyvet…vagy egy osztrák alapítvány finanszírozta e tanéven át a hozzánk kapcsolódó legnehezebb sorsú gyerekek uzsonnáját. Ugyancsak ők tették lehetővé, hogy a tanév végén több mint 200 tanítványunkat tanulmányi kirándulásra vihessük. Sokan külföldről támogatják a sikeres ösztöndíjprogramunkat, amit hála nekik már 11 településre tudtunk kiterjeszteni. Egy ilyen támogatás teszi lehetővé a háromszor egy hetes tanodatáborunk megszervezését (mivel a tanodapályázatunkat olyan méltatlanul, valótlan állításokkal,a fellebbezésünkre azóta sem reagálva, elutasították.) Sorolhatnám meg, miféle „nemzetellenes” tevékenységeink vannak, de talán fölösleges is. Egyetlen egy sincs benne, ami ne a probléma megoldásában segítene. Ami nem javítana azoknak az életén, akik kívül esnek az állam sikerkommunikált világán.

És persze elég nehéz megemészteni a diszkriminációt is. Mert ha nem művészetoktatási, hanem sportcélú az alapfeladatunk, és a külföldi támogatást mondjuk nem képzőművészeti anyagokra, vagy épp könyvekre fordítanám, hanem sportcipőre, akkor már rögtön jó vagyok ebben a méltatlan játékban. Vagy, ha vallási célú szervezet vagyunk. Hogy ez miért zavar? Nos azért, mert épp az egyházzal küzdünk az oktatási szegregáció miatt. Mert az, hogy ők csak a számomra törvényileg nem értelmezhető, a felvételijük alapját képező „keresztény értékrend szerinti élet” alapján iskoláznak be, és ebbe sajnálatos módon nem férnek bele a halmozottan hátrányos helyzetű, roma gyerekek, az szerintem sokkal inkább problémás a nemzet jövője szempontjából, mint egy civil szervezet külföldi támogatásból vett Lázár Ervin meséskönyvei. Mégis, a civiltörvény szerint ők a jók. Az egyház alapból a jó, a civil szervezeteivel együtt, mást viszont vizsgálni kell, mert nemzetellenes lehet.

Nem volt egyszerű az sem, hogy sokan elvárják egy ilyen szervezettől is, mint az Igazgyöngy, hogy csatlakozzon a bojkottáló három szervezethez, amelyek bevállalják ezt, épp azért, mert nekik ez a tevékenységük, az alapjogok védelme, ebben dolgoznak, jogászokkal. Más szervezetek, mint a mienk is, nem tudjuk ezt, nincs erre tudásunk, mi más típusú szolgáltatásokat végzünk. És ebben van egy más típusú felelősség, ami részünkről nagyobb megfontolásokat igényel. Mert mi van, ha a bojkottálás vége a civil szervezet törlése lesz? A három jogi szervezet nyilván viszi nemzetközi színtérre, és legjobb tudása szerint képviseli az emberi jogok érvényesítését. De mi lenne velünk, addig is, míg ők sikerre viszik az ügyet? Mi lenne az iskolával, ahová 550 gyerek jár? A 33 munkatársunkkal? Az 1500 családdal, akiket segítünk, 20 településen? Értük addig ki vállalna felelősséget? „Törvényen kívül” ezt a munkát akkor hogyan lehetne végezni? Tartok tőle, erre a könnyen ítélkezők sem tudják a választ. Ezt a munkát büntetlenül nem lehet felfüggeszteni….itt pár hónap is lerombolja mindazt, amit eddig felépítettünk. És mi van, ha az egész évekig tart? Mi lesz pl. az épületeinkkel, ahol munkahelyeket alakítottunk ki a szegregátumban? Az eszközeinkkel, amelyekért éveken át dolgoztunk? Ha törlik a szervezetet, akkor mi lesz az alapítvány vagyonával?...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése