2017. augusztus 17., csütörtök

KERÉNYI MAGA ALÁ BAYEROZOTT

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2017.08.17.


Kerényi Imréről majdnem mindent tudunk. Tudjuk, hogy nem csupán krónikus köpönyegforgató, de akut megfelelési kényszerben is szenved, és az előző átkosban egészen más seggek körül matatott, mint mostanában.

Lelke rajta, nem ő az egyedüli, aki felismerte, hogy sötétben és sötét korokban minden segg egyforma.

Tudjuk róla, hogy bármire képes, neki köszönhetjük például az Alaptörvény asztalát, aminek már megszületésekor sem volt semmi értelme. Mindent tudunk Kerényi Imréről, többet is mint szeretnénk.

És arra is emlékszünk, hogy 2014. májusában a Keresztény Színházi Fesztivál beszélgetés-sorozatában arról értekezett a megjelent hallgatóság előtt, hogy el kell venni a Színház és Filmművészeti Egyetemtől a színészképzés jogát a pénzzel együtt, a többi között azért, mert ott a buzilobbi érvényesül.

Ezzel együtt, nem azért vette be ezt a Bayer nevűt a nemzet valódi írói közé, amit a fentiek miatt róla gondolunk. Vagyis, nem azért, mert zakkant, és azt hinné, hogy a Bayer nevű dolgozatai értéket hordoznak.

Kerényi ugyanis nagy valószínűséggel nem annyira eszelős, mint amilyennek mutatja magát. Tudja jól, hogy mi az ábra, és maradt még annyi magához való esze, hogy felfogja: ez a Bayer nevű sajtómunkásnak nem kiemelkedő, írónak pedig egyáltalán nem mondható.

Kerényi most mégis betolta a Bayer nevűt a Nemzeti Könyvtárba, mert azt akarja, hogy azok, akik szintén tudják a Bayer nevűről, hogy kicsoda, felháborodjanak. Kerényi azt akarja, hogy a Fidesz kormánnyal nem rokonszenvező magyarok felháborodjanak, és rosszkedvűek legyenek. Ráadásul még meg is alázza a nemzetnek azon tagjait, akik még nem hülyültek el teljesen. Azokat, akik képesek megkülönböztetni a jót a rossztól, tudják mi a különbség a színtiszta és a szemenszedett, valamint a kínrím és a valódi költészet között...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.