2017. augusztus 16., szerda

MÁR ÉVEK ÓTA ÜVÖLTVE DÖGLŐDIK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2017.08.15.


Csak élhető ország kellene. Semmi más. A többit megoldanánk közösen. Ehhez olyan politikusok kellenének, akik nem a feszültség szításában, hanem annak enyhítésében érdekeltek. Ellenzékiek is, de főleg kormánypártiak. Azért, hogy mára egy ezer darabra szakadt, szomorú, dühös, ellenséges, rettegő, gyűlölködő társadalommá váltunk elsősorban a mindenkori kormánypártot terheli a felelősség.


Kezdődik ez azzal, hogy nem más, hanem maga a kormánypárt szítja az indulatokat. Ők azok, akik árulónak, idegen ügynöknek, eltakarítandó szemétnek nevezik – és ezt napról-napra erősítik – a polgárok azon részét, akik nem tartoznak az ő szekértáborukhoz. Orbán Viktor, ennek az országnak a kormányfője volt az, aki a tulajdon szájával élősködőknek, vérszívóknak nevezte a nem kormánypárti polgárokat. Ő az, aki pofátlanul, foghegyről gúnyolódik azokkal a parlamenti politikusokkal, akik kérdéseket intéznek hozzá, számonkérnek. Márpedig azokat a politikusokat is a polgárok küldték oda a parlamentbe. Azok a politikusok a társadalom egy részét képviselik.

Azok a politikusok a társadalom egy részének nevében teszik fel a kérdéseiket. Ahogy az újságírók, akiket a kormány kitilt, elzavar, kigúnyol, lejárat, tönkretesz, szintén a társadalom nevében, az egyes polgárok helyett teszik fel a kérdéseiket, kérik ki a közérdekű adatokat, járnak utána a közérdeklődésre számot tartó ügyeknek.

Normális, egészséges társadalomban a kormány minden egyes polgárát képviseli. A feszültséget nem szítja, hanem igyekszik csillapítani. Ahogy például Nagy-Britannia kormánya és hivatalos kommunikációja is tette, amikor a Brexit került ki győztesen a népszavazásból. Pedig volt ott is düh bőven, főleg a fiatalok körében. Volt ok a társadalom kettészakadására, hiszen legalább annyian voltak a Brexit ellen, mint mellette. Ha akkor és ott Orbánék romboltak volna (ahogy teszik ezt itthon), Britanniában már polgárháború lenne. De nincs. Mert a kormány minden megszólalásában azt kommunikálta, hogy érti az indulatokat, de ez egy érvényes és eredményes népszavazás volt, a kormány pedig nem tehet mást, mint teljesíti a polgárok akaratát. Azt az üzenetet képviselték minden megszólalásukban, hogy Nagy-Britannia erős, egységes és közös akarattal, együtt meg fognak oldani minden felmerülő problémát. Azt üzente a polgárainak, hogy ne ellenségeskedjenek, ne forduljanak egymás ellen, fogadják el egymás érveit, véleményét és vegyék tudomásul, hogy attól, hogy a másik ember máshogyan gondolkodik, mint ők, még ugyanolyan jó hazafiak és éppen úgy szeretik a hazájukat, mint az, aki máshogy gondolkodik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.