2017. augusztus 14., hétfő

ORBÁN MÉDIA: BÁRMERRE INDULOK EL, NEM LÁTOM A NÉGYMILLIÓ ÉHEZŐT

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Zárójel
2017.08.13.


A 888.hu szerint az ellenzéki sajtó “csak a végletekig elcsépelt propaganda-vádat hangoztatja”, miközben, aki kinyit egy nem markánsan kormányellenes sajtóterméket, az részletesen tájékozódhat arról, hogy mennyire van “rendben” minden az országban.

Az, aminek látszik

Ha az M1 csatorna közre ad egy (rendkívül hiteles)  hírt, hogy a menekültek veszélyesek, akkor az ország egy része felvásárol a helyi CBA-ban tartós, hideg élelmet és bezárkózik a lakásába addig, ameddig a mélyen tisztelt királyi tv engedélyt nem ad az előbújásra. Attól, hogy a 888.hu azt írja, hogy az országban minden rendben van, és az ellenzék csak a negatívumokat írja meg, az még nem válik igazzá.  Sőt.  Csak szólok, hogy a sok “károgó ellenzékinek” (ahogy a 888 írja)  azért van elege és igaza is egyben, mert a mindennapi életet nem könnyíti meg a “minden épül az országban, állattartó telepektől kezdve a rendelőintézeteken át az autóutakig.”

“Négymillió éhezőről hazudnak”

“Négymillió éhezőről hazudnak, meg arról, hogy az állam levette ezekről az emberekről a kezét. De aztán mindig jön a pozitívnak beállított példa valami lelkes civil szervezetről.  Aminek a csillogó szemmel nyilatkozó tagjai érdekes módon MINDIG jobban tudják, hogy mi kell a rászorulóknak, mint a gyámügy, a falugondnok vagy az egyházi szeretetszolgálat”, írja a 888. Rendben holnap reggel felébredek, elkezdek dolgozni, és megírom, hogy ebben az országban minden rendben van. Mit gondol kedves 888? Attól minden rendben lesz? Az emberek  hiteles tájékoztatása egy újságíró feladata, akárha pozitívom, vagy ha negatívum, akkor is.

Bármerre is “jár” a 888.hu, mindenhol fejlesztést lát

Az a baj, hogy az ellenzék is jár “bármerre”. Sőt, figyel is. De ha esetleg más utakon járunk, tessék, itt van néhány példa, hogy merre kellene járnia a 888-nak, hogy lássa a valóságot.
Felújították az iskolákat, óvodákat. De melyikeket? Miskolcon abból a nyolc óvodából, amelyet én ismerek, hat Fideszes. A maradék kettő kapott ezen a nyáron bármilyen támogatást felújításra? Segítek, nem. Tehát, ha az ember beáll a sorba, akkor valóban minden rendben lesz.
Mindeközben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése