2017. augusztus 10., csütörtök

ORBÁN, A MEG NEM ÉRTETT ZSENI

CIVILHETES BLOG
Szerző: Lőrincz Csaba
2017.08.10.


Azt már megszokhattuk, ha Orbán Magyarországról beszél, az alatt kizárólag saját érdekköreit, de legfőképpen saját magát érti. E vonatkozásnak tükrében amikor a haza védelmét jelenti be, az egy sajátos önvédelmi reflexben merül ki.

Annál is inkább sajátos, mert stratégiája abban merül ki, hogy a miniszterelnök szégyellni való viselkedésének felelősségét az egész államra terheli. Erre már csak a feltétlen hívei reakciója jelenthet tromfot. Közzétenni a miniszterelnök brüsszeli lebőgését a dőreség új, eddig ismeretlen zenitjét jelenti.

A jelek arra mutatnak, hogy Orbán szerint mindenki hülye, csak ő helikopter.

Mindenki téved Magyarországgal kapcsolatban Légyen az politikus, Brüsszel, vagy az egész Európai Unió. Sőt bántják Magyarországot, pedig a munkanélküliség 4%-on, csökken az államadósságunk.

Azt elfelejtette megemlíteni Hazánk Fénylő Csillaga, hogy a munkanélküliség az épp csak az életben maradást sem biztosító közmunkának nevezett statisztikai kozmetikából adódik, és az államadósság leszorítása sem tesz jót az amúgy sem termelékeny gazdaságnak.

Azt is elmondta Orbán, hogy a bár szembe megy az általa dogmának nevezett uniós megoldásokkal, „a magunk módján” típusú válságkezelés sikeres. Ehhez csak annyit tudunk hozzáfűzni, hogy e különcködésünk eredménye lehet, hogy egyik krízisből zuhanunk a másikba. Ezt bizonyítja a szó szoros értelmében rothadó egészségügy és a mára szinte tökéletesen használhatatlanná lett oktatás is.

„… alkotunk egy Alkotmányt, amely keresztény és nemzeti alapokon áll.”..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése