2017. augusztus 9., szerda

TGM: A MÁSIK LEHETŐSÉG

HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: Tamás Gáspár Miklós
2017.08.07


A jelek szerint belenyugodhatunk, hogy legközelebb 2026-ban kerülhet sor Orbán Viktor miniszterelnök úr népszerű rendszerének megszüntetésére. Mit lehet akkor tenni?

Legutóbbi cikkem sok ellenvetést váltott ki. De a legfontosabb ellenérv ismert javaslatommal szemben nem vált nyilvánossá. Írásom legfontosabb vétsége szociológiai természetű: csakugyan nem ismerem a Magyar Szocialista Pártot mint valóságos szervezetet; legalább el kellett volna beszélgetnem a párt néhány vezetőjével és néhány jól tájékozott ismerőjével, mielőtt politikai tervet építek rá. Ez kétségtelenül súlyos hiba.

Azóta megkeresett néhány, az ügyben járatosabb ember. Egyikük azt mondta: Botka László szegedi polgármester azért válhatott miniszterelnök-jelöltté, mert az MSZP vezető körei amúgy is súlyos vereséggel számolnak; ez esetben pedig nyilvánvalóan egyszer s mindenkorra megszabadulnak Botkától, akire a kudarc felelőssége hárul majd. Botka baloldali fordulatot célzó tervébe (amely most is rokonszenves nekem) állítólag azért nyugodtak bele a voltaképpeni vezetők, mert tudják, hogy semmi esélye a megvalósításra.

Nekem nincsen alaposabb tudásom, amellyel megítélhetném, hogy az effajta föltételezések igazak lehetnek-e vagy se; aki pedig ennyit se tud, talán csakugyan jobban teszi, ha csak olyasmibe ártja bele magát, amihez nem szükséges az ilyen háttérismeret. Persze jellemző a közállapotokra, hogy a „demokratikus” pártok belső viszonyai titkosak – a rendszerváltó erők vezetői még nyilvános elméleti és politikai vitákat folytattak egymással (1988-90), és a programjukat a közönség színe előtt és a tagság bevonásával készítették el, nem voltak „titkok” (amit a mai olvasó természetesen el se hisz) –, sőt: 2017-ben olyan új ellenzéki párt is akad, amelynek a programja a legnagyobb titokban készül, és úgy hív föl (sikerrel) csatlakozásra, belépésre, hogy kereken megtagadja szándékainak föltárását...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése