2017. szeptember 13., szerda

IDŐZÍTETT BOMBA: MÉG NEM ÉRT VÉGET A DEVIZAHITELESEK KÁLVÁRIÁJA

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: BÜTTL FERENC
2017.09.12.


Volt 2017. augusztus 21-én egy rendkívüli parlamenti ülés, amelyet az ellenzék egy része (MSZP, LMP, független képviselők) kezdeményezett a felsőoktatási törvény módosítása (lex CEU eltörlése) és a devizahitelesek kilakoltatásnak megakadályozása okán. Az előbbi az MSZP, az utóbbi az LMP napirendi pontjaként került fel a napirendre. A két párt képviselőin kívül jelen voltak még a Jobbik képviselői, a Párbeszéd parlamenti képviselője, az MLP képviselője, az Együtt képviselője és három független[1] képviselő (Demeter, Kész, Szelényi). Nem voltak jelen a KDNP, a Fidesz és a DK parlamenti képviselői (Kósa Lajos később megfigyelőként csatlakozott, szavazni nem szavazott). A kormánypártok arra hivatkozva nem mentek el, hogy az ülést Soros György hívatta össze. Az ülés napirendje határozatképtelenség miatt nem került elfogadásra, csupán a napirend előtti felszólalások hangozhattak el. A jelenlévők névsora itt érhető el, a felszólalások szövege pedig itt olvasható. A napirend előtt a devizahitelesek kilakoltatásával és jelenlegi helyzetével kapcsolatban elhangzottak arra késztettek, hogy röviden összefoglaljam, hogy mit gondolok a deviza alapú adósság kialakulásával és a jelen helyzettel kapcsolatban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése