2017. szeptember 3., vasárnap

KAMPEC DOLORES LVII. - LÉLEKELLÁTÓ

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.09.03.


Ment tehát Béla, haladt, körötte, akár izgága és elátkozott Jézusok fején a glória, úgy imbolygott a füléből előömlő szappanbuborék, és a fröccsök ura valóban jól látta, a szemén keresztül a lelke bozontjait lehetett nézegetni, a minyonok közeiből, amelyek a macskakövet alkották kínjainak talapzatán, sorra bújtak elő a pipacsok, hogy azzal a buzgalommal porladjanak is el, megalkotva életének guanóját, keményen és vastagon. Így derült ki, hogy Béla, amikor előadta a nem evilágra való csodákat, miközben démonokkal küzdött és a szék fölött lebegett vagy a rigókkal társalgott, akkor nem az őrület ülte torát széttört, rozoga testében és lázas agyában, hanem teljesen logikusan azt tette, amit a szivárványos burok belseje követelt tőle. Így igazolta minden nyamvadt és girhes, szemüveges fizikus előtt jóval azt a nyüves húrelméletet, mert benne ült, állt és létezett az „N”-edik dimenzióban, a buborék belsején ott imbolygott ferdén az ő világa, és csak egyetlen féreglyuk létezett, amelyen keresztül ezzel a másik kintivel kapcsolatba kerülhetett, és ez a kocsma volt.

Így történhetett az is, hogy hiába ment ki a temetőbe rég földdé vált apjával diskurálni, ez az egész csak színjáték volt, mert holt apja ugyanúgy másik világban élt, mint amikor még Béla klottgatyás kölök vagy lázadó kamasz formájában mutatkozott a többiek számára, és ugyanúgy nem volt, mert nem lehetett mondanivalójuk egymásnak, mint ötven éve sem, egyszerűen nem létezett átjáró a másikhoz. Erre kellett rádöbbennie a szivárványos burokban Bélának így vénségére, de ez a ráismerés alkalom volt egyszersmind arra is, hogy végleg megbocsásson az öregnek, mert kiderült, nem ugyanabban a világban éltek, és az egész olyan volt csak, mint árnyképek a falon. Ezzel a rádöbbenéssel azonban kezdeni kellett valamit, mert minden bizonytalanná vált egycsapásra, nem lehetett tudni, mi igaz odakinn és mi hamis, és most értette meg Béla azt is, mért van az, hogy filmként látja az olvasmányait, ott peregtek a képek burkának belső falán, mintha benne élne, így keveredett álom és élet, amit nem lehetett széthüvelyezni, és ezért volt olyan idegen minden közel hatvan éven át. És most is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése