2017. szeptember 15., péntek

SAJNOS NEM CSAK SZIJJÁRTÓ HAZUG, HISZTIS KÚTFEJÉTŐL BŰZLIK AZ EGÉSZ

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: H. Andrea
2017.09.14.


Visszautasítok minden olyan sejtetést, sumák találgatást, ami kapcsolatot feltételez bűnügyek és a magyar kormány között!
– Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter remekbe szabott szavai ezek, amelyeknek kíséretében néhány nappal ezelőtt jól kikérte magának még a feltételezést is, hogy a Magyarországra becsordogált mintegy 7 millió mocskos azeri dollárnak bármi köze lenne a demokratikusan megválasztott, kormánypártnak csúfolt gittegylethez.

Lehet, hogy a jó asszonyként mindent megbocsátó narisárga szurkolók elfelejtették már, ezért röviden összefoglalom: ez az a világraszóló botrány, amelynek főszereplői Azerbajdzsán korrupt-despota vezetői, akik lefizettek hozzájuk hasonló korrupt, erkölcstelen európai politikusokat és újságírókat egy közel 3 milliárd dolláros titkos pénzügyi alap révén.

A megvesztegetés célja az volt, hogy az Ilham Aliyev azeri diktátor pajtás (= Orbán Viktor egyik ragyogó példaképe az illiberális sikerekben) személye és rezsimje elleni kritikákat elkenjék, és az olajdiktatúra pozitív képét fessék a világban. Teljesen véletlenül alakult úgy, hogy 2012-ben – amikor ebből a mintegy 3 milliárd dollárból 7 millió dollár egy magyar offshore cég bankszámláján landolt – történt az is, hogy a magyar kormány kiadta Azerbajdzsánnak a baltás gyilkost. Aki egy örmény katonát gyilkolt meg Budapesten, az azeri diktatúra meg azonnal szabadon engedte és hősként ünnepelte.

No, mivel Péter csatár toppantgatások kíséretében azt visította, hogy ennek a két ügynek semmi köze egymáshoz, ergo mindenki sumák, aki bűncselekményt feltételez a magyar kormánnyal összefüggésben, végképp érthetetlen számomra, hogy a Fidesz 12 darab EP-képviselője (a kormányváltásra készülő jobbikosokkal karöltve – 3 darab EP-képviselő) miért próbálta megakadályozni (enyhe vigasz: nem jött össze) a tegnapi szent napon, hogy az Európai Unió vizsgálja ezt a méretes korrupciós ügyet, amelynek részeként – nem lehet elégszer hangsúlyozni – Magyarországra is érkezett egy kis töredék azokból a mocskos kenőpénzekből...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése