2017. október 8., vasárnap

BOJÁR GÁBOR: ORBÁN NEM TUDJA ELFOGADNI AZT AZ INTEGRÁCIÓT, ELŐBB-UTÓBB AZ EURÓPAI UNIÓN KÍVÜLRE KERÜLÜNK

168 ÓRA ONLINE - ITTHON
Szerző: ÓNODY-MOLNÁR DÓRA
2017.10.08.


A jövőkutatás nem érdekli, de a jelen nagyon is: szeret a tengeren vitorlázni, motorcsónakázni. Szereti a tengeri vízi életet, szenvedélye az osztriga és a politika, így aztán a vele készült interjúban nem kerülhettük meg a legfrissebb politikai eseményeket sem. A Széchenyi- és Gábor Dénes-díjas Bojár Gábor fizikus-üzletembert, a Graphisoft alapítóját kérdeztük.


– Mit szól Botka László lemondásához?
– Azt hiszem, az MSZP ezzel 2018-ra elvesztette a demokratikus ellenzék vezetésének szerepét.
– A szocialisták válsága átrendezi az ellenzéki oldalt?
– A kormányváltást akarók szemében az MSZP tekintélye valószínűleg nagyot zuhant. A többi ellenzéki pártnak ez lehetőség.
– Ebben az új szituációban összefogáspárti?
– Az összefogás szót nem használnám, mert az a 2014-es félresikerült összefogásra hajaz. Én inkább együttműködésről beszélnék.
– Mindenki mindenkivel?
– Nem feltétlenül. Úgy érzem, a kisebb demokratikus pártoknak az úgynevezett új pólus szövetség hozhat többletszavazatot. Rengeteg olyan választó van, aki sem az MSZP-re, sem Gyurcsány pártjára nem akar szavazni. A Jobbikot pedig nem tartom demokratikus pártnak. A közös indulásra azért van szükség, mert külön-külön kicsi az esélyük a parlamentbe bejutni, és az Európa, a demokrácia és a jogállam melletti kiállás prioritásában egyetértenek. Ehhez képest az, hogy miben térnek el az oktatással és az egészségüggyel kapcsolatos elképzeléseik, mellékesek.
– Legutóbb azt írta, hogy a választások tétje az uniós tagság. Pedig Orbán Viktor sosem megy szembe a többségi akarattal. Pont az uniós tagság esetén tenne kivételt, miközben még a szavazói is uniópártiak?
– Orbánnak jó érzéke van ahhoz, hogy felismerje, mit akarnak hallani a választói. A markánsan Európa-ellenes Állítsuk meg Brüsszelt! kampány nem működött, mert még a saját szavazóinak egy részét is elidegenítette. Ezért kivette a retorikájából ezt az elemet, de csak onnan. Orbán az angolokkal együtt mindig is az unió szorosabb integrációjának kerékkötője volt. Az angolok meg is hozták a logikus döntést: kiléptek. Orbán nem tudja elfogadni azt az integrációt, amely a hatalmát korlátozza. Ezért az unió fennmaradásáért feltétlenül szükséges további integrációt minden erejével akadályozni próbálja. Ami előbb-utóbb azt jelenti, hogy az unión kívülre kerülünk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.