2017. október 6., péntek

ELLENÉRVEK A FIDESZES MÉDIAPOLITIKA ALAPILLÉREIHEZ

MÉRTÉK BLOG
Szerző: Mérték blog
2017.10.06.


A tegnapi Magyarul Balóval műsorban Szánthó Miklóssal, az Alapjogokért Központ vezetőjével vitázott Polyák Gábor a Népszabadság megszüntetésnek évfordulója kapcsán. Szánthó részéről elhangzottak a szokásos panelek arról, hogy miért jó a médiahelyzet úgy, ahogy most van, Polyák pedig arról beszélt, hogy miért mégsem. Számos szál maradt elvarratlan, ezeket gondolja tovább ez az írás.

A tegnapi beszélgetésben volt számos olyan felvetés, ami rendszeresen felbukkan a fideszes érvek között, ha meg kell magyarázni, miért helyes bedarálni a teljes médiarendszert. Bevallom, ezekre nem a felvétel közben adtam az utólag kézenfekvőnek tűnő válaszokat, viszont legalább utólag eszembe jutott néhány érv. Nehéz műfaj ez, de inspiráló.

Arra a panelre itt nem térnék ki, hogy a médiapiacon zajló folyamatok végül is magánfelek között üzleti, piaci döntések eredményei – ld. „a Népszabadság bezárásának gazdasági okai voltak” –, erről elég sokat beszéltünk a műsorban. Ott is azon az állásponton voltam, hogy annak nincs köze a valódi üzlethez, ha állami hitelekkel vagy éppen a Nemzeti Bankból kilopott pénzzel megtámogatva, állami reklámokkal felpumpálva, közbeszerzésekből felfújt politika közeli figurák zabálják föl a médiapiacot.

A fideszes megnyilvánulásokban rendszeresen visszatér az a panel, hogy 2010 után nem történt más, mint a korábbi ballib médiatúlsúly visszabillentése, illetve „részleges korrigálása”, ahogy Szánthó fogalmazott. Baló azt a kézenfekvő választ megadta, hogy mintha ettől a billentéstől beszakadt volna a padló is. Az is elhangzott, hogy ez az egész médiaegyensúly-őrület csak abban az egészségtelen koordináta-rendszerben értelmezhető, hogy a média vagy az egyik politikai párté, vagy a másiké. Nincs is más dolga és lehetősége, mint hogy teljes mellszélességgel elköteleződjön. Arról kevesebb szó esett, hogy egyébként tud a média másképp is, más koordináta-rendszerben is működni. Ha viszont a médiapolitika kifejezett célja, hogy a médiarendszert ebben a leosztásban tartsa, akkor napról napra távolabb kerül az esély arra, hogy a közös ügyeinkről közösen beszéljünk. Az egyes médiumok pedig szükségszerűen elfoglalják a helyüket ebben a koordináta-rendszerben, viszonyulnak a helyzethez, és ha maguk az újságírók esetleg magukat ezen a rendszeren kívül helyezik is el, akkor a közönségük lesz az, ami besorolja őket ide vagy oda.

Ehhez kapcsolódóan az is elhangzott, hogy 2010 után végre megszűnt a ballib megmondóemberek „valóságértelmezési monopóliuma”, vagy ilyesmi. Erre aztán csak azt a választ adtam ott helyben, hogy ez a valóságértelmezés sosem volt olyan szervilis, mint a 888 nyitólapja bármelyik napon. Továbbgondolva azonban arra jutottam, hogy a ballib média elköteleződése egy – inkább több, ráadásul komplex – politikai eszmerendszer irányába erősebb, mint egy vagy néhány párt, illetve politikus irányába. Ez tette lehetővé, hogy az adott elvek megvalósítására hivatott konkrét személyekkel szemben általánosságban kritikusabbak legyenek, mint a jobboldali médiumok. Még akkor is, ha a szervilizmusra bőven találunk példákat a ballibnak nevezett oldalon is. A ma magukat konzervatív-jobboldalinak valló és gondoló médiumok elköteleződése ezzel szemben nem ideológiai alapú. Nyíltan és határozottan a Fideszhez és Orbán Viktorhoz hűek. Ez teljesen ki is zárja az ideológiai elköteleződést, mert a Fidesz, követve Orbán Viktort, napjában többször vált világnézetet, és a különböző döntések egészen eltérő ideológiai alapokon állnak. A Fidesz-hű média ezt a tempót derekasan tartja...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.