2017. október 17., kedd

HABONY HASONMÁSA PUTYIN MELLETT DOLGOZIK

24.HU - POSZT ITT
Szerző: KERÉKGYÁRTÓ ISTVÁN
2017.10.14.


Neve Vlagyiszlav Szurkov. Mit keres a bumfordi vezér mellett egy jóízlésű, művelt, cinikus világfi?

Egyre többet töprengek, miként jutottunk idáig, hogy a kétharmaddal megválasztott kormányunk folyton a felénk pénzt nyújtó unió kezébe harap, miközben a szőrős medvemancsot nyáladzva csókolgatja.

Most épp két igen tehetséges szürke eminenciás működésében találtam erre némi magyarázatot.
 És akárcsak Plutarkhosz – aki nagy görögök életét állítja párhuzamba jelentős rómaiakéval –, megkísérlem összevetni a magyar Habony Árpád és az orosz Vlagyiszlav Szurkov működését.

Ők, akárcsak Szólon és Publicola, vagy Periklész és Fabius Maximus, hasonló utat járnak, markáns nyomot hagynak népük történelmén.

Szurkov 1963-ban, Habony 1968-ban született, mindketten a harmincas éveik elején katapultáltak a hatalom csúcsára, hogy azóta is ott trónoljanak, jobbára, mint nagyhatalmú szürke eminenciás.

Szurkov a dúsgazdag, később börtönbe került Hodorkovszkij testőre, majd PR-vezetője, utóbb Jelcin főembere, majd sokat tesz Putyin hatalomra jutásáért; olykor az elnöki kabinet helyettes vezetője, máskor miniszterelnök-helyettes, aztán visszalép a még ennél is fontosabb, mégis árnyékban maradó elnöki főtanácsadó tisztjébe.

Habony harminckét évesen koronagondnok a Parlamentben, majd a Sándor-palota felújításának tanácsadója,

tehát Orbán kedves projektjei körül bábáskodik. Nyilván e két ügy kapcsán ismerkednek meg, és figyel fel a miniszterelnök az ötletdús fiatalemberre, aki ettől fogva állandó tanácsadója: a Befolyás-barométer 2017-re Magyarország 4. legbefolyásosabb embereként tartja számon...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.