2017. október 9., hétfő

OLVASÓI LEVÉL: PEDAGÓGUS = LÁBTÖRLŐ

KOLOZSVÁRI SZALONNA - VENDÉG
Szerző: H. A.
2017.10.09.


Sokáig tépelődtem, hogy kiírjam-e magamból a bennem felgyülemlett feszültséget, de végül úgy döntöttem, hogy megteszem.

Pályakezdő pedagógusként dolgozom egy egész jó hírű iskolában. A gyerekek aranyosak, a kollégákkal egy hullámhosszon vagyunk, hát akkor meg mi ez a sok „felgyülemlett negatív energia”? Vegyünk pontról, pontra…
- A 21. század gyermeke más. „A gyerekeket csak szeretni kell!” Jönne és jön is a közhely, amivel mindenki tisztában van, főleg mi, pedagógus szakemberek. Valóban. Engedjék meg, hogy eláruljak egy nagy titkot: régen a gyermek a kapott szeretetből nagyon sokat vissza is adott. Így lett az „energiaáramlás” stabil, és a környezet stresszmentes.

Nyugdíj előtt álló kolléga mesélte, illetve támasztotta alá azt a gyomorszorító érzésemet, amit kezdtem érezni, és egyre jobban érzek: hogy azt a szeretetet, amit kiadok magamból alig-alig kapom vissza. Ez a munka pedig a szeretet megfelelő áramlásáról (is) szól. Azért megyünk pedagógusnak, mert szeretjük a gyermekeket. Úgy, ahogy vannak.

De ha én odaadom magamból ezt a sok pozitív érzést és nem, vagy csak alig kapom vissza, akkor bennem mi marad? Közömbösség, üresség. Rosszabb esetben gyűlölet.

Nem kívánom senkinek azt az üresség érzetet, amit az előző munkahelyemen tapasztaltam. A gyermekek összetétele merőben más, mint ahol most dolgozom. Az egy majdnem száz százalékos kisebbségi intézmény. Látszott is ez az ottani pedagógusokon: fásultak, fáradtak, némelyek teljesen kiégtek. Nem szerettem volna erre a sorsra jutni, így váltottam munkahelyet. De fájón tapasztalom: jobb a helyzet, bár nem sokkal. A gyermekek neveletlenek, szófogadatlanok, rám, fiatalra pedig még kevésbé hallgatnak, mint idősebb kollégáimra. Némely nebuló pedig úgy gondolja, hogy lábtörlő vagyok.
- A társadalom, így a szülők hozzáállása hozzám, kezdő pedagógushoz… inkább nem részletezném. (Elég annyit mondani, siralmas.) Sok internetes fórumon olvasni, hogy csak az megy pedagógusnak, aki úgymond a maradék, vagyis nem éltanulóként végzett a gimnáziumban, szakközépiskolában. Ezenkívül csodás érzéssel töltenek el azok az ócsároló kommentek is, amik a magánéletünkben vájkálnak, illetve a rengeteg szabadság felsorakoztatása az örökös vitalezáró (a hosszú nyári szünet megunhatatlan, és megvétózhatatlan perdöntő érve).

A pedagógusi munkához tartozó egyéb pluszfeladatok elbagatellizálása (dolgozat összeállítás, dolgozatjavítás, piros-feketepontozás, naplóírás, órákra készülés és még lehetne sorolni, ami persze „nem is vesz el olyan sok időt az ember életéből”, illetve „ezt a hülye is meg tudja csinálni” hozzáállás.Ugye-ugye, hogy máris vidámabb az ember, és jókedvvel megy munkába, ha ilyeneket olvas?) Így azt kell mondanom, hogy a társadalom számára is csupán lábtörlőként funkcionálok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése