2017. november 12., vasárnap

KICSIT FÉLEK HAZAKÖLTÖZNI

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2017.11.12.


Alighanem a legtöbb határátkelőben valamikor (vagy akár többször is) felmerült a gondolat, milyen lenne visszaköltözni Magyarországra. Aztán ezt vérmérséklettől és az aktuális helyzettől függően adott válasz követte. Ilyen helyzetben van az eheti ajánló egyik választott posztjának szerzője is. Emellett kissé górcső alá vesszük a londoni divat vadhajtásait (inkább viccesen, mint komolyan), végül elugrunk egy kicsit pecázni a világ végére.

Vajon mit illik olyankor érezni, amikor az ember a nyugati jólétben lubickolhat? – tette fel a kérdést a Fromazs blog szerzője, és meg is adta a választ: természetesen örömöt és boldogságot. Ami meg is van, de nem teljesen felhőtlen. Hogy miért, az kiderül az alábbiakban.

„Milyen érdekes, hogy a saját magunk belső vívódásait mennyire nehéz megszüntetni. Nem úgy megy, hogy beveszem a gyógyszeremet és várom, hogy elmúljon a fejfájás.

Engem a társadalmi beidegződések és elvárások is nagyon szoktak nyomasztani, de most kezdem úgy érezni, így a negyven felé közeledve, hogy nem nagyon érdekel, hogy ki-mit gondol rólam, illetve az életemről. Ennek ellenére, mégsem tudom sokszor levetkőzni a belső szorongásaimat.

Vegyük például azt, hogy nagyjából 10 hónapig nem találtam munkát. Miféle ember vagyok én, aki nem dolgozik „csak” nyelviskolába jár és a családjával foglalkozik – gondoltam.

Milyen hülye voltam, hogy csak szapultam magamat – persze csak legbelül – miközben nagyon igyekeztem beilleszkedni, tanulni, barátokat szerezni. Főleg, hogy francia nyelvtudás nélkül esélyem sem volt semmilyen állásra. Most, hogy középfokon beszélek már és egy picit jobban értek is, most sincs igazából.

Külföldre menni azért jó, mert az ember annyi féle dolgot lát. Hiába éltem négy évig New Yorkban és láttam egyet s mást, Magyarországon élve még mindig úgy éreztem, hogy csak egyféle módon lehet élni.

Talán azért itt nyílt ki a szemem, mert a franciák mások. Itt nem munkamániásak annyira az emberek, mint Amerikában. Ahány emberrel összehozott az élet Nantes-ban, annyi féle módon élnek. (...)

Itt senki sem ítélkezik a másik felett és nem próbálja meggyőzni a maga igazáról, illetve irigykedést sem nagyon tapasztaltam. Igaz, az anyagi biztonság és a munkanélküli időszak állami támogatása nem hasonlítható az otthonihoz, szerintem ezért is tudnak a francia nők könnyebben úgy élni, ahogy szeretnének, és nem ahogy a kényszer diktálja...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése