2017. november 28., kedd

ORBÁN VIKTOR SZEMÉBEN SZÁLKA AZ ÉTELOSZTÁS?

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Gépnarancs
2017.11.28.


A hírek szerint az embertelenség minisztériuma azt tervezi, hogy szigorítja a közterületi ételosztást. Állítólag a rendelet-tervezet most van közigazgatási egyeztetésen, vagyis a többi tárca is véleményezi a jelenleg még nem publikus javaslatot.

Ha igaz, amit eddig olvastam, akkor a Fidesz az utóbbi évek egyik legnagyobb gaztettére készül. Az ingyen étel osztásából – közterületen – kizárni a civil szervezeteket és a pártokat, olyan mélysége a cinizmusnak, a lelketlenségnek, amely egy európai országban elképzelhetetlen.

A Policy Agenda elemzése szerint napjainkban Magyarországon a lakosság 36 százaléka él a létminimum alatt. A kutatás szerint ez az arány tovább nő, ha a gyermekes családokat nézzük. Körükben minden második ember él úgy, hogy még az élethez szükséges legelemibb szükségleteik kielégítése is szinte lehetetlen. Százezrek tengődnek emberhez méltatlan körülmények között. Megtapasztalhatták, hogy a Fidesz beváltotta választási ígéretét. Nem hagytak senkit az árokparton, páros lábbal, teljes erejükkel belerúgták őket a mély árokba. Kiút számukra nincs. Sokuk számára a halál a megváltás, hisz’ a nyomorban élők korán halnak.

A Fidesz-kormány szerint megszűnt a gyermekéhezés. A valóság azonban borzasztó. Magyarországon a 0-17 évesek 25 százaléka, vagyis minden negyedik gyermek relatív jövedelmi szegénységben él – derült ki az UNICEF jelentéséből. A 18 évesnél fiatalabbak 16 százaléka olyan háztartásban él, ahol egyetlen felnőttnek sincs munkája. Az MTA és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat adatai szerint van körülbelül 200 ezer gyerek, aki időről időre éhezik, de vannak körülbelül 50 ezren, akiknek minden napjuk így telik. Az óvónők, az általános iskolai pedagógusok sokat tudnának arról beszélni – ha mernének -, hogy hétfőnként hány gyermek megy éhesen az intézménybe.

Abban az országban akarja az uralkodó hatalom szigorítani az ételosztást, ahol a nyomor olyan mélységeivel lehet találkozni, amelyet a luxuskocsival a fenekük alatt milliókból élő fideszes potentátok el sem tudnak képzelni. Nem mintha kíváncsiak lennének rá. Köpnek ők az egészre, a párt számára a szegények csak tehernek számítanak, akikkel mindig gond van. Többségük el sem megy szavazni, akkor meg mi szükség van rájuk. Fulladjanak bele a közmunkába, éljenek meg 47 ezer forintból, tartsanak kecskét. Egy cinikus klasszikust idézzek: “akinek nincs semmije, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér”. A mélyszegénységben élők fiai nem lesznek jó partik “húsz év múlva” ha jól alakul a forint-euró árfolyama...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése