2017. december 25., hétfő

KERÉKGYÁRTÓ ISTVÁN: MIÉRT SZERETEM ORBÁN VIKTORT?

24.HU - POSZT ITT
Szerző: KERÉKGYÁRTÓ ISTVÁN
2017.12.25.


Számos oka van. Ráadásul remek lett a burgundi marha. Vélemény.

Jön a szeretet ünnepe, hát én is próbálkozom. Hogy ne csak a hozzám legközelebb állókat szeressem, hanem azokat is, akik közömbösek voltak nekem eddig, sőt, továbbmegyek, mi lenne, hamegpróbálnám most azokat is szeretni, akiket egyébként utálok.

Embert próbáló feladat. Mert, mondjuk, eddig nem nagyon szerettem Orbán Viktort, és akkor nagyon visszafogottan fogalmazok. De szerethetném-e most, ebben az áldott adventi időszakban, jó keresztényhez méltón, a „ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel” módján?

Milyen kövek azok, amivel a NER dobál engem? Mivel is talál el úgy rendesen, hogy fáj, olykor vérzik egy kicsit, aztán pedig lassan múló lila és kék foltok maradnak utána? Főleg a szabadságérzetem sérül ezektől a dobásoktól, a választási törvény, az alkotmány, a médiatörvény egyoldalú átírása után, és

egyre kevésbé érzem, hogy egy szabad országban élek,

ahol megvédenek a törvények, és bízhatok az állam erőszakszervezeteiben.

Születésem idején le a pokol legmélyebb bugyraiba, a tavasszal meghalt Sztálin lelke, idefönt kezdett oldódni a diktatúra. Ez így ment egész eddigi életemben; egy kicsit mindig szabadabban lélegzett körülöttem az élet. „ A hatvanas években fellazult tételben fogalmazódott meg a világ”, énekelte a dalos, aztán a hetvenes-nyolcvanas években egyre nyilvánvalóbban kezdett rohadni az elnyomó államgépezet, lett útlevelünk keletre, aztán nyugatra is, lett háztáji, lehetett maszekolni, egyre fontosabb könyvek jelentek meg, egyre izgalmasabb és politikusabb előadásokat láthattunk a színházakban és a mozikban, megszületett a kétszintű bankrendszer, aztán pedig megtörtént a rendszerváltás.

Nem kivívtuk, hanem megkaptuk, mint rendesen a történelmünk során,

hiszen forradalmaink, reformtörekvéseink végső kimenetelét mindig a nagyhatalmak szabták meg, döntötték el helyettünk.

A rendszerváltással azt vettük észre, hogy sok száz év után ismét a világ boldogabb feléhez kerültünk, odasorolt bennünket a világpolitika. NATO és uniós tagok lettünk, egyre nőtt az én szabadságérzetem, és minden nehézség és anomália ellenére úgy tűnt, ez már mindig így lesz: szabad ország polgáraként halok meg, ahol minden embert egyaránt véd a jog, és mindenki szabadon mérheti meg képességeit a szabad vállalkozások piacán.

Aztán

az elmúlt nyolc évben ebből a szabadságból jókora darabokat vett vissza

a miniszterelnök – hisz semmi kétség, hogy mindent egyedül döntött el –, és nekem most őt kellene szeretnem. Embert próbáló feladat. Nyilván Horthyt sem volt könnyű szeretni, de azért bizonygathatták maguknak a csak renyhén szeretők, hogy rendben, kellemetlen fráter ez a mi vezetőnk, de hát ide sorolt bennünket a világtörténelem, a nagy háborúban azok elszakították tőlünk az édes nemzettesteket, hát most csak ezekkel szövetkezhetünk, hogy visszaszerezzük. Idesorolt bennünket a világtörténelem, szerencsétlen haza, kompország, a nyugat védelmezője, ezért

csak szív, mint a torkos borz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése