2018. január 4., csütörtök

"A ZENÉSZEK ZENÉLJENEK, A POLITIKUSOK POLITIZÁLJANAK!"

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: ÉRY BALÁZS
2018.01.04.


Nagy Feró szerint: „a zenészek zenéljenek, a politikusok politizáljanak, s ne foglalkozzanak egymással”. [A “minek mindenbe belekeverni a poltikát?!” – a status quót védelmező, széleslátókörű, tájékozott és éleselméjű hozzászólók princípiuma a nemzeti együttműködés üzenőfalán is.] Egy ideális társadalmi rendszerben lehetne ez a természetes munkamegosztás, de ma Magyarországon…?! (Most következhetne a Nagy Feró-életmű szakmai bírálata, esetleg – mivel nem értek egyet a „nemzet csótányának” véleményével – az Orbán Band országlásának kritikája, de inkább térjünk vissza eredeti témánkhoz!) De vajon hol húzódik a határ a művészet és a társadalombírálat, vagy a politika között? Könnyedén leválasztható-e az etikai, erkölcsi, eszmei mondanivaló a hordozó közegről például a pop-rockzene esetében. Akkor politizál-e hatékonyabban (egyértelműen) egy zenész, ha tiltakozó röpiratot ír alá, vagy ha dalaiban következetesen képviselni képes meghatározható értékeket, elveket? Ugye nem kell magyaráznom, miért pont Koncz Zsuzsát kérdeztem erről?

Nem tudom, milyen lenne egy olyan élet amilyet a fenti idézet sugall? Te cipész vagy csinálj cipőt, ne törődj, az időjárással, az úttal, a ruhával se, csak a cipővel, ahhoz értesz. Ha csak bakancsot gyárthatsz, mert az kell a katonának, ne akarj báli cipőt, mert az tilos, és ne is tégy semmit, hogy ez megváltozzon. Maradj a kaptafádnál, hiszen Te csak cipész vagy. A háború, vagy a béke nem a Te dolgod azt mások csinálják. Te maximum halj bele, lehetőleg szó nélkül!

Volt idő, amikor nagyjából ilyen szabályok között éltünk de ez elmúlt. Mellesleg a magam részéről Bródy szövegeivel akkor is igyekeztem „hangot” adni efölötti nemtetszésemnek. Miért ne mondhatnám el, milyennek is látom ezt a mi kis világunkat, önmagamat benne, vagy másokat, mit gondolok minderről, rólunk, mindnyájunkról és hogy mit érzek? Én ezt nem hívom politizálásnak, ez inkább a felelősség vállalása mindazért, ami körülvesz. A dal számomra a pillanat lenyomata, ha úgy tetszik, látlelet a világról. Amikor azt éneklem: Miért hagytuk, hogy így legyen, vagy azt hogy… és ha engem lánckerék taposna alattam a föld is sírva beomolna… vagy hogy: azt mondta az én anyám ez a hely az én hazám…

Arról énekelek, amit érzek, gondolok. Végtelenül leegyszerűsített, egyáltalán nem helytálló megállapítás az, hogy ezek a dalok politizálnának! Az ember közösségre ítéltetett lény, nem teheti meg, hogy nem veszi figyelembe a másikat, a többieket. Persze abban az előbb említett régi világban elő lehetett írni, hogy akkor a dal szóljon a szerelemről, azaz cipész maradj a kaptafánál. De volt másik véglet is, mikor pol-beat fesztivált rendeltek, ahol szólt dal az agresszor amerikai repülőről, esetleg Kennedy elnök gazságairól. Ez politika volt, nyom nélkül elmúlt, és mert nem rólunk szóltak ezek a dalok, nem volt semmilyen hatásuk.

A művészember érzékeny „szerkezet”, kicsit talán úgy működik, mint egy „hőmérő”. Figyel és reagál. Még az is, aki csak „zörög”, dübörög és üresnek tűnik a végtelenségig. Azt mondja: ” hé, világ , ilyen rémesnek, elviselhetetlennek látlak! Gondolkodj el ezen ”. És a „mondanivaló” így is hiteles, akkor is, ha én magam a zenével való „beszélgetés” híve vagyok. Örömmel éneklek a műfajban „őshonos” lírai, szerelmes dalokat, de nagyon izgat, hogy ezeken a hagyományos témákon kívül mi mindent lehet még megfogalmazni a műfaj keretein belül? Mindig is ez érdekelt. Ezért énekeltem, éneklek verseket is például.

Régen is ellentmondásos volt a világ de ma a helyzet, úgymond, fokozódik, feszültségek halmozódnak mindenfelé. Etnikai feszültségek, – igen anakronisztikus módon – vallási, vagy legalábbis vallási köntösbe bújt feszültségek, sima politikai feszültségek, és természetesen gazdasági feszültségek, a szegény és a gazdag világ közötti különbség. Ezek világméretű konfliktusok, és igen veszélyesek. Az ember egy puskaporos hordó tetején érzi magát. Kérdés, hogy a zene alapvetően érzelemgazdag közegében miképpen jelennek meg ezek a dolgok manapság, megjelennek-e egyáltalán, működik-e a művészetek tükör funkciója.

A könnyűzenében alapvető különbség van a megközelítések között. Vannak a trendlovagok, akik csak meg akarnak felelni a sablonnak, „megélhetési” muzsikusok. Nem akarnak semmit, csak sikert, illetve pénzt. Sokat. Nincs mondandójuk, nincsenek gondolataik, mozdulataik is betanultak, a jelmezük sem a sajátjuk, csak amit a divat előír, azt alkalmazzák. Minimal art: eldobható „műanyag zene”, a megtévesztésig egyforma „csomagolásban”. A másik hozzáállás, amikor így vagy úgy, de jelen van az alkotás vágya, a szerző, előadó önmagából szeretne kifejezni valamit a zenéjével. Ha politikus alkat, mintegy tükröt tart a másik, a társai, a társadalom elé, elmondja azt, hogy ő erről az egészről miképpen vélekedik. Vajon ezt miért ne tehetné?...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése