2018. január 20., szombat

"MA MAGYARORSZÁGNAK ROSSZ A HÍRE AUSZTRIÁBAN" - INTERJÚ KARL PFEIFER BÉCSI ÚJSÁGÍRÓVAL

ÉLET ÉS IRODALOM / INTERJÚ
Szerző: FÓTI TAMÁS
2018.01.19.



Nem lehet egyszerre Európa-barát politikát folytatni és jó viszonyt fenntartani a magyar kormánnyal – mondja Karl Pfeifer (89). Az Amnesty International önkénteseként 1979-ben a demokratikus ellenzékkel kapcsolatba lépett, majd emiatt a magyar hatóságokkal összeütközésbe került újságíró, vezető osztrák lapok rendszeres kommentátora, az izraeli rádió egykori tudósítója ma óvatos, de kritikus várakozással tekint az immár második konzervatív-szélsőjobb kormány elé.

Bő két hónappal az októberi választások után a győztes konzervatív Néppárt (ÖVP) és a szocialistáktól (SPÖ) éppen csak hajszállal lemaradó, harmadik helyen befutott, szélsőjobboldali Szabadságpárt (FPÖ) alakított kormányt. 2000-ben egy hasonló koa­líció az Európai Unió tagállamainak egységes elutasítását hívta ki maga ellen. Ez most elmaradt, a tagországok ennél sokkal megosztottabbak. De vajon mennyire megosztott az osztrák társadalom például a magyarral összehasonlítva?

– Nem gondolom, hogy az osztrákok pártpolitikai alapon lennének megosztottak. Amikor 2016-ban az államfőválasztás finisében meghívtak egy felső-ausztriai iskolába beszélgetni, előtte a konzervatív tanárok tőlem, a bécsi zsidó újságírótól várták, hogy megnyugtassam őket: nem fog győzni az FPÖ jelöltje, Norbert Hofer. Tehát nem hiszem, hogy a jobboldali szavazó automatikusan a szélsőjobbal rokonszenvezne. További fontos, a megosztottság ellen ható tényező Ausztriában a katolikus egyház befolyása. Ezt általában alábecsülik, a gyakorló katolikusok ugyanis viszonylag kevesen vannak, felmérések szerint Bécsben például csupán nyolc százalékuk folytat hitéletet, de ez nem jelenti azt, hogy az emberek szocializációjában ne játszana, ne játszott volna nagy szerepet a vallás. És a katolikus egyház, amely 1945 után tudatosan szakított korábbi politikai elkötelezettségével, és azóta nem foglal állást a belpolitika napi kérdéseiben, akkor mégis fontos erkölcsi útmutatást adott, amikor Jörg Haider, az FPÖ egykori elnöke negyedszázaddal ezelőtt idegenellenes népszavazást kezdeményezett. Ez ellen akkor az osztrák katolikus egyház is fellépett, és ez jelentősen hozzájárult az FPÖ akkori felsüléséhez. Azt hiszem, ez a fajta gondolkodás hiányzik Magyarországon. Önöknél, ha valakiről azt mondják, hogy igazi keresztény ember, akkor ezen a legtöbben nem azt értik, hogy az illető mélyen hívő ember, vagy hogy valamely keresztény felekezet tagja, nem is a hitéletét minősítik, hanem hogy nem zsidó származású. A keresztény jelző tehát Magyarországon gyakran a „nem zsidó” szinonimája. Én ezzel sokszor találkozom Magyarországon, és mivel nem vagyok magyar, erre élesebb, kényesebb a hallásom.

Amikor 2000-ben megszületett az első ÖVP–FPÖ-koalíció, ezt azzal magyarázták, hogy a szélsőjobbra szavazók megelégelték a korábban évtizedekig kormányzó néppárti-szocialista urambátyám világot, és hogy ezek egymás között osztották meg a politikai-közéleti funkciókat. De vajon mi magyarázza az FPÖ mai sikerét?

– Az ellenőrizetlen, tömeges bevándorlás. A baloldal ugyanis nem tudott érvelni a jobboldali és a szélsőjobboldali pártokkal szemben, és nem is vállalt nyílt politikai vitát a menekültkérdésről – ez a kérdés ugyanis a szocialista pártot is megosztotta –, ezért sokan elfordultak tőle. Az Osztrák Zöld Párt pedig – amelynek egyik fele, tudva, hogy a szocialisták meggyengülnek, és ezért taktikai okokból támogatta őket – nem került be a parlamentbe. Az osztrák baloldal tehát nagyon meggyengült, de még nincs padlón, a szakszervezetek aránylag erősek, és megkerülhetetlen a munkavállalók érdekképviseleti szervezete, a Munkaügyi Kamara is.

A választók azonban hamar rá fognak jönni, hogy a kormánypártok megnyirbálják a szociális juttatásokat, és csalódásuknak majd minden bizonnyal jelét is adják az idén esedékes négy tartományi választáson. Megjegyzem, arra is van példa, mint Burgenlandban, hogy működik az SPÖ–FPÖ-koalíció, ami viszont a szocialisták érvelését nehezíti meg nemcsak helyben, hanem országos szinten is. Az osztrákok pragmatikusak, kérdés, képes lesz-e a Szabadságpárt az észszerű és mérsékelt politizálásra, visszahúzódik-e, nem tart-e majd kapcsolatokat a szélsőjobbal. Megteszi-e ezt, meghozza-e ezt az „áldozatot” annak ellenére, hogy számos politikusának épp a szélsőjobboldalon van a hátországa. Ezeket a kérdéseket az osztrák elit is felteszi, és ezekre Kurznak válaszolnia kell. A türelem száz napig tart, utána nem lesz kímélet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése