2018. február 8., csütörtök

TIBORCZ-KÖZELBE ÉRT AZ OLAF-NYOMOZÁS

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: HARGITAI MIKLÓS-NAGY B. GYÖRGY
2018.02.08.


Hiába próbál távolodni a közvilágítási pályázati pénzeket nyerő cégtől Orbán Viktor veje, számtalan szál köti az Unió csalás elleni hivatala által elmarasztalt Elioshoz. Nem tréfadolog: a cég vizsgálata során szervezett bűncselekmény nyomaira bukkantak.

A közvélemény január óta tudhatja, hogy komoly szabálytalanságokat talált a vizsgált időszakban Tiborcz István, a miniszterelnök veje közvetett résztulajdonában álló Elios Innovatív Zrt. közvilágítási pályázatainál az EU csalás elleni hivatala (OLAF). A Népszava rendelkezésére álló dokumentumok szerint a kormány és az érintett 35 (jobbára fideszes vezetésű) önkormányzat tavaly október óta ismeri az OLAF elmarasztaló megállapításait, az ügy mégis csak most, a sajtó és az ellenzék tényfeltáró munkája nyomán került nyilvánosságra, és a jelentés ismeretében sokkal súlyosabbnak tűnik, mint amit korábban feltételezni lehetett.

Elsőként a 24.hu szerezte meg az EU csalás elleni hivatalának (OLAF) vizsgálati jelentését a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz kötődő Elios furcsa közvilágítási pályázatairól, az internetes lap tegnap publikálta is értesülései első csomagját. A durva következtetéseket - többek között a szervezett csalás gyanúját – fölvető jelentés egyik példánya időközben a Népszavához is eljutott; a dokumentum azt igazolja, hogy az államigazgatás, illetve az uniós pályázatokat kezelő intézményrendszer számos ponton összehangoltan működött együtt azért, hogy a Tiborcz-céget helyzetbe hozza.

Hosszú hetek óta igyekszik felderíteni az MSZP, mely önkormányzatok szerződtek az OLAF által „elmeszelt” Elios Zrt.-vel a közvilágítás korszerűsítésére. A szóban forgó projektek lényege, hogy a települések uniós támogatást felhasználva kisebb áramfogyasztású LED-lámpákra cserélik a korábbi utcai világítótesteket, ami a megspórolt árammal elért megtakarítás révén megtérül majd. A szocialisták önkormányzati képviselőik segítségével próbáltak kontraktusokat kikérni és betekinteni azokba, csakhogy majdnem minden esetben visszapattantak. Egyedül a fideszes vezetésű Szolnok döntött úgy - magyarázta lapunknak a szerződésfeltárást vezénylő Harangozó Tamás országgyűlési képviselő -, hogy kiadja a kért iratokat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.