2018. május 1., kedd

SZENT ÉS PROFÁN - A MAGYARÁZATOS BIBLIA ÚJ MAGYAR KIADÁSA

ÉLET ÉS IRODALOM / FEUILLETON
Szerző: NÁDAS PÉTER
2018.04.27.


...A Biblia, mint kézbe vehető tárgy, mint olvasható könyv, mint kanonikus szöveggyűjtemény, legyen kézzel írott vagy nyomtatott, maga a megtestesült hagyomány. Az írásbeliség és a tudományosság hagyománya is. Szent könyvként nem egyedül jelenik meg az emberi kultúrában, de az európai kultúrában kétségtelenül kiválasztott helyen áll. Ami azt jelenti, hogy első helyen. Máshová nem is nagyon lehetne letenni. Ami ellenben azt jelenti, hogy a tradíció, amelyet megtestesít, elsősorban alárendelő és csak másodsorban mellérendelő, s ezekkel a koordinátákkal azoknak is számolniuk kell, akik néhány évszázada inkább a mellérendelő rendszereket preferálják. Túl a világvallások szent könyvein, a mi tradíciónk önálló korpuszaiként ott állnak még a görög és latin auktorok fennmaradt művei vagy titokzatos töredékei; mitológiáról, eposzról és drámaköltészetről most ne is beszéljek. E távoli műveknek van egy igen érdekes közös vonásuk, a szövegkorpusz sorai­nak, szakaszainak megszámozottsága és megbetűzöttsége. Ami a szorgos használat és a tudományos megmunkáltság közös szakmai pecsétje, a tradíció pecsétje. A tudomásra hozás, a magyarázat, az oktatás igyekezetének hagyománya jön vele. Van egy szövegtömegünk, legyen szent vagy profán, amiben valamiként tájékozódni kell, és vannak emberek, akik a nagy tudományukkal ebben segítenek...

...Aki akár csak felületesen ismeri a Bibliát, mondjuk egyszer már a kezébe vette és fellapozta, tudja, hogy sorai és versei teli vannak az alapszövegnél jóval kisebb számokkal és fettelt betűjelekkel. Ezek lennének a bibliatudomány jelei. Nem tolakvó jelek. Nem kívánnak az alapszöveg fölébe kerekedni. Segítenek az eligazodásban. Nem csupán a szöveg értelmének és érzelmeinek útvesztőjében tudok e kis jelekkel mozogni, hanem ezzel párhuzamosan az utalások, az egyezések, a változatok és a keresztkapcsolatok sűrűjében, azaz a szent szövegtömeg titkos belső szerkezetében. Az előbbi sarus példánál maradva: Lukács evangéliumának 3. fejezetében, a 15. versnél járunk éppen az olvasásban, amit az egyszerűség kedvéért Lukácsháromtizenötnek mondanak. S rögtön ott áll szerény írásmóddal, azaz nyomdai szóhasználatot követve petittel, hogy Máté szintén elmeséli a történetet: Mátéháromtizenháromtizenhét. Nem csak olvasunk és felfogunk, de egyszerre a tudat két különböző szintjén haladhatunk, a szent szövegben és a profán szakmai útmutatásban. Nem feledhetjük, hogy mindez nyelveken történik meg, amelyek köztudottan más hangalakban és más grammatikai kapcsolatrendszerekkel fejezik ki az ugyanazt vagy a hasonlót. S mindez időben történik meg velük, ami pedig olyannyira változékony, hogy alig is lelhetjük benne az események kezdetét és végét. A fizikusok úgy látják, hogy nincsen állapot, hanem csak átmenet. Vannak hát megszámozott és megbetűzött előreutalások és számozott visszautalások, ezek valamelyest felfüggesztik az egyenes vonalú elbeszélés áramát. Kiadásunk esetében az igehelyekhez fűzött magyarázatok tovább fékezik a történetáramlást, olyannyira, hogy önálló szintet kell a befogadói tudatban nyitniuk. Az utalások és a magyarázatok most már a kronológia egyeduralmával is jócskán szembemennek, hiszen azt súgják a fülünkbe, hogy ami ma ezen és azon az igehelyen elhangzik, arról a szent szöveg ezen és azon a helyen már említést tett korábban, vagy ezen és azon a helyen később említést fog tenni, s így a jelenség a szereplőket illetőn az előérzet, a megérzés, az intuíció, akár a prófécia kategóriájába sorolható, amit a tudomány mai állása szerint így és úgy kell értenünk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése