2018. július 20., péntek

MENEKÜLÉS ÉS KAKAÓTÚRA NICARAGUÁBAN

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Gábor
2018.07.20.


Nehéz lenne azt állítani Gábor életéről, hogy unalmas lenne. A Moszkvában élő cégvezető nemrég a legélhetetlenebb orosz városokban járt (ha nem olvastad a posztját, akkor itt pótolhatod), most pedig Nicaraguába kalauzol el bennünket, ahol nem elég, hogy sok mindent megtudhatunk a kakaóról (éljen a csoki!), de még a kimenekülés is kalandos lett. A képeket pedig ezúttal is köszönöm neki.

„Előszó

Nyugodtan bevallhatjuk magunknak, hogy nagyjából lövésünk sincs Nicaraguáról. A rossz szóvicc egyébként sajnos nemcsak sima, hanem átvitt értelemben is él(t): tíznapos ott tartózkodásunkkor épp polgárháború kezdett el kibontakozni a második legszegényebb közép-amerikai országban, ami halálos áldozatokkal, utcai barikádokkal járt.

Írásomban ez kapja majd a legkisebb felületet, mivel amúgy egy nagyon szeretnivaló kis helyről van szó, a háborút meg egyenesen rühellem. Ugyanakkor be kell valljam, hogy félúton válságosan megrekedtem ezzel az írással, mert egyszerűen paralizált az a nyers erőszak, amivel „valakik” gazdasági és megszorítási érdekekből a tömegbe lőnek.

A szívem elszorul, amikor a neten keresztül most is csak azt látom, hogy emberek százai halnak meg értelmetlenül nap, mint nap. Ez lett belőle - egy „nem egészen kerek” írás, amiben a saját „írásstílusomhoz” azért megpróbáltam hű maradni.

Nos. Nicaraguában van szinte minden, ami egy életre az emlékeinknek táptalajt szolgáltató, epikus utazáshoz kell: tenger, óceán, paradicsomi strandok, óriási kókuszdió- és pálmafák.

Emellett ezermillió trópusi gyümölcsfa, de hegyek, vulkánok ezrei, dzsungelek hazája is ez, és persze a világ legjobb kakaóbab-fajtái is megtalálhatóak itt. Én is a kakaónak köszönhettem az ittlétemet, vállalatunknak, a chocoMe-nek a dán Ingemann vállalat szervezett a világon egyedülálló profi kakaó-kurzust, ültetvénylátogatásokkal és jelentős ismeretterjesztő oktatással.

Mészáros Gábor csokoládékészítő, a cég alapítója azt az elvet vallja, hogy a legjobb csokoládét csakis a legjobb alapanyagokból lehet elkészíteni, az pedig itt terem, Nicaraguában.

(Tavaly a karibi-térségbe, Santa Lucia-ra és Grenadára látogatott el Mészáros Gábor hasonló célból, és az ott nyert tapasztalatokból készítette el a legújabb, és legkomolyabb csokoládé-sorozatát. Az erről készült elképesztően izgalmas videót ide kattintva nézhetitek meg.)

Nekem csak az derengett korábban Nicaraguáról, hogy „volt ott valamikor valamiféle forradalom, meg nagy összeborulás a Szovjetunióval, egy szemüveges fazon, meg tán khakiszínű ruhás, bajszos-napszemüveges arcok drogfilmekből, és ennyi”.

No meg az, hogy a Google Maps azon részén található, amire még szerintem az életben soha rá nem nagyítottam. Azt is csak később tudtam meg, hogy a világ legjobb csokoládéi innen származó kakaóbabból készülnek, ergo már amikor elkezdtem behatóbban tanulmányozni a csokoládéipart...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.