2018. július 8., vasárnap

TAKARMÁNYKENYÉR - A MAGYAR SZOCIALIZMUS KENYERE

ARCANUM BLOG
Szerző: arcanum admin
2018.07.07.


"A mindennapi kenyér minősége és mennyisége kétsegbevonhatlan befolyással van nemcsak a puszta életre, de a jólétre, erkölcsiségre, sőt a miveltségre nézve is." (K.T.K., Vasárnapi Újság, 1879.) "Soha ilyen savanyú kenyerünk nem volt. Nem beszélve arról: az olcsó kenyeret felvásárolták takarmánynak. Azzal etették a sertéseket, kevésbé volt költséges, mint kukoricát venni, pláne termeszteni." Így tekintett vissza a szocializmus évtizedeire Vajda János a Népszavában 1990-ben. És tényleg. Soha annyi kenyeret magyar disznó nem evett, mint a szocializmus évtizedeiben. Soha olyan olcsó és soha olyan rossz nem volt a kenyér Magyarországon békeidőben, mint a kommunista hatalomátvétel utáni három évtizedben. 

Kenyérhiányról addig írt a sajtó, amíg az - a háború után - természetes volt, és amíg léteztek lapszerű lapok. 1948 után a sajtóban - és csak ott - már nem volt kenyérhiány. 1951-ben például egyetlenegyszer fordult elő ez a szó az Arcanum adatbázisában. Amikor arról írt a Szabad Nép, hogy Pécsett éppen a felszabadulás évfordulóján nem volt kenyér. Ez csakis a városi tanács bűne lehetett, mert miközben az egyéni pékek lisztkiutalását nagyon helyesen csökkentették, a községi kenyérgyárét meg növelték, az üzleteket nem utasították, hogy a rendeléseiket is irányítsák át a kenyérgyárhoz. Ezért a gyárban rohadt a kenyér, ami a boltokból hiányzott. De ez még semmi: "A tanács hibáját még azzal is tetézte: az április 4-e óta eltelt közel egy hónap alatt nem gondolt még arra, hogy e mögött a súlyos mulasztás mögött megkeresse az ellenség kezét." Azért 1952-53-ban sem tagadta a magyar sajtó, hogy milyen súlyos a kenyérhiány - Szíriában, a gyarmati sorban sínylődő országokban és pláne az áruló Tito Jugoszláviájában.

Magyarország 1945 után jó két évtizedre elvesztette önellátó-képességét kenyérgabonából. A vetésterület az ipari növények előtérbe állításával jelentősen csökkent, a kollektivizálási hullámok és az egyéni gazdaságok ellehetetlenítése folytán sok százezer ember hagyta el a mezőgazdaságot. A hátrahagyott földek jelentős része műveletlen maradt. A gabonafélék termésátlagai sokáig stagnáltak vagy alig emelkedtek. A mezőgazdaság termelésének egyre nagyobb részét exportálták. A hagyományos paraszti életformával együtt gyorsan visszaszorult a házi kenyérsütés, viszont az agyontámogatott, irreális kenyérár szinte korlátlan keresletet gerjesztett. Mindebből következett a hiány és a rossz minőség. Sztálin halála és az 1953-as politikai irányváltás kibontakozása után a sajtóban már lehetett írni a gondokról, de azok valódi, strukturális okairól persze nem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése