2018. július 11., szerda

TUDOMÁNYÁLLAMOSÍTÁS: NEM MOST KEZDŐDÖTT

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2018.07.11.


Már 2015-ben nekilátott az MTA kifosztásának a kabinet a kutatási alapprogram forrásainak átcsoportosításával. A kormányközeli „kutatócégek” járhatnak jól.

Miközben a közfigyelem a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) harcára összpontosul, az állami Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalban (NKFIH) is nagy a bizonytalanság a kutatásfinanszírozás jövőjét illetően. Az MTA 28,1 milliárd forintos kutatási kerete mellett ugyanis az NKFIH-hoz tartozó Országos Tudományos Kutatási Alapprogram (OTKA) 12,7 milliárd forintos teljes költségvetését is az ITM koordinálná a jövőben.
Palkovics már adott egy kis ízelítőt abból, mire lehet számítani: mint arról a 24.hu a múlt héten beszámolt, az NKFIH-ban hiába született döntés több tudományos projekt jövőbeni támogatásáról, a miniszter megtiltotta az eredmények kihirdetését, arra hivatkozva, hogy az ő beleegyezése nélkül a Hivatal nem köthet senkivel megállapodásokat. Palkovics szerint csak „rutineljárásról” van szó.

– Nem tudok arról, hogy bármely más, haladó szellemű európai országban lett volna példa hasonlóra

– nyilatkozta lapunknak Padisák Judit egyetemi tanár, az MTA doktora és a legelismertebb európai tudósokat tömörítő Academia Europaea tagja.

Mint mondta, Finnországban van egy, a magyar OTKA-hoz hasonló program, ami teljes egészében a Finn Tudományos Akadémia alá tartozik. De például Németországban is a Leopoldina Akadémia, illetve más nagyobb kutatói hálózatok koordinálják a kutatásra szánt költségvetési pénzeket, amelyek felhasználásába a kormány nem szól bele. Padisák – aki az NKFIH egyik pályázatokat elbíráló szakbizottságának is tagja – emlékeztetett: a magyar tudományfinanszírozás centralizálása nem most kezdődött. 2015-ig az OTKA nálunk is az MTA hatáskörébe tartozott, az azután került át – mindenféle egyeztetés nélkül – az NKFIH-hoz, miután a kormányzati körökben akkor még otthonosan mozgó korábbi MTA-elnök, Pálinkás József került a Hivatal élére. Az intézkedés akkor is megosztotta a tudósokat, sokak szerint már ez a tudomány autonómiája felszámolásának egyik első lépése volt. A kormány – ahogy Pálinkás – az intézkedést a széttagolt támogatási rendszer egységesítésével, a kutatási források célszerűbb, hatékonyabb felhasználásával indokolta – ugyanezt mondják most is, az MTA kutatási pénzeinek államosításánál...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése