2018. augusztus 18., szombat

ITT A BMW, DE HOL A TELEK?

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: DOROS JUDIT
2018.08.18.


Az biztosnak tűnik, hogy a BMW gyárat épít Debrecenben, az már cseppet sem, hogy a beharangozott placcon áll majd az új üzem.

Teljesen logikátlan a megszellőztetett debreceni-kismacsi helyszín kiválasztása, egyre több jel mutat arra, hogy akár a Déli Ipari Parkban vagy attól nem messze épülhet fel a bajor autógyár – állította a BMW-beruházás kapcsán a Népszavának több forrás. Ilyen jel például, hogy a déli területen gőzerővel építik az infrastruktúrát, illetve van ott is egy kétszer-két kilométeres, vagyis négyszáz hektáros üres telek, továbbá az a Continental gyár is pont ide települ, amelyik – mások mellett – épp a BMW modellekhez gyárt első-szerelésű gumiabroncsokat. 

Túl sok a véletlen egybeesés – vélekedett több környékbeli polgármester is. Egyikük szerint csak azért dobták be a köztudatba a kismacsi helyszínt, hogy a sajtó rácsapjon, „mint tyúk a takonyra”, közben meg szépen, fű alatt elkezdik felvásárolni az értéktelenebb, de az autógyár szempontjából nagyon is ideális déli területeket. Csige Tamás, Hajdúdorog polgármestere egy, a beruházásról szóló bejegyzés alá azt írta az egyik közösségi oldalon: van egy egy fogadása, hogy nem ott lesz a BMW ahová azt beharangozták. „Gazdák tiltakoznak, túl jó a föld minősége, Debrecen városa 44 milliárdos hitelt vesz fel a földterület vásárlásához, Fidesz-vezetők meghallják a gazdák hangját, másik helyszín lesz, mindenki örül” – vezette le a lehetséges folyamatot. Szerinte utóbb majd kiderül, hogy az új földterület tulajdonosi köre az „haveri kör”, de akkor ez már senkit nem fog érdekelni. Hozzátette: annak persze mindenképp örülni kell, hogy egy ilyen beruházás Debrecenbe települ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.