2018. augusztus 29., szerda

UNGVÁRY KRISZTIÁN: PINTÉR SÁNDOR AZ ORFK PÁRTTITKÁRA VOLT

SZTÁRKLIKK
Szerző: UNGVÁRY KRISZTIÁN

2018.08.29.


Ungváry Krisztián történész interjút adott a Magyar Hangnak, amelynek arról beszélt, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere katasztrofális az ország számára, a hatalom azonban túlnyerte magát, így pedig a bukása is ugyanakkora lesz, mint a felemelkedése volt.

A történészt az interjúban megkérdezték arról, hogy mit gondol, milyen üzenete van a mártír miniszterelnök, Nagy Imre szobrának eltávolításának a Vértanúk teréről.

Ungváry Krisztián szerint ez egy elszomorító az ügy a maga kicsinyességében. Kifejtette, a szobor drámai jelentése csak a jelenlegi helyén válik világossá, másutt elveszti az értelmét.

Nagy Imre története mélyen emberi. Néhány nap alatt a feltétlen sztálinizmusból eljutott oda, hogy kijelentse, »csapataink harcban állnak«. Ilyen fejlődésre nagyon kevés példát találunk a történelemben

- magyarázta a történész. Hozzátette: Nagy Imre politikusként levetette berögzült előítéletei jelentős részét, és ebbe belehalt. Ez a drámai életút jelenik meg a hídon álló alakban, amely éppen arra a parlamenti balkonra néz, amelyen Nagy Imre 1956. október 23-án megpróbálta elmondani a beszédét, ám mivel elvtársazással kezdte, a tömeg lehurrogta. Ungváry szerint a szobor alkotója ezt vélhetően pontosan tudta, hiszen olyan figurát jelenített meg, aki elindult a hídon, de még nem jutott át a másik partra.

A szobor áthelyezésével a híd groteszk stíluselemmé válik, eltűnik belőle az emberi történet. Ennek egyetlen célja lehet csak: az idegennek tekintett baloldal megalázása
- vélekedett.

A történész emlékeztetett rá, hogy a Szovjetunióban Lenin mellől egyszerűen kiretusálták Trockijt,

nálunk pedig majd Orbán Viktor első politikai tette egy olyan temetés lesz, ahol nem tudjuk, ki volt a halott.

Ungváry Krisztián szerint a kormánypropagandában amúgy is általánossá vált az abszurditás:

máshogy nehezen lehetne feldolgozni azt, hogy a kereszténydemokrata kormányzás megtestesítőinek jelentős része volt MSZMP-tag.

Példaként említette Pintér Sándort, aki az ORFK párttitkára volt,

ami, nem elvitatva belügyminiszteri képességeit, nem épp hagyományos kereszténydemokrata életút. Erre azonban láthatóan van igény, hiszen senkit sem zavar
- tette hozzá...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.