2018. szeptember 16., vasárnap

HITELES INFORMÁCIÓK

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2018.09.15.


Pár év alatt sok minden átalakult az információáramlásban. Nosztalgiával emlékszem azokra az időkre, amikor még bízni lehetett abban, amit az ember a híradásokban hallott, az újságban olvasott. Aztán jött egy időszak, mikor a hiteles tájékozódásért az embernek kétféle oldalról kellett híreket nézni, olvasni, és ebből megpróbálni összerakni a valóságot. Már ezen is túl vagyunk. Sokakat eltávolított a médiától, mint hírforrástól a mai helyzet. Mert az egyik oldal egy, a valóságtól teljesen elrugaszkodott, csodásan épülő világot kommunikál, a másik pedig annyira sokkolóan tárja fel az erkölcsi mélységeket, hogy az ember megcsömörlik, és menekülni akar.

Napilapolvasó, rádióhallgató és tv hírműsorait követő ember voltam én is. A Népszabadság után nem rendeltünk új napilapot, a megyei lapot is visszamondtuk, mert nehezen viselhető egy leszakadó térségben folyamatosan a dübörgő gazdaságról, csodás fejlődésről olvasni. Probléma, kudarc, vagy nehéz helyzet nem kommunikált, igaz ez a települési lapokra is, már ahol van efféle. Minden berendeződött a sikerkommunikáció mögé. Az online médiában igyekszem hát tájékozódni, több lapszemlét is kapok, amiért nagyon hálás vagyok azoknak, akik rászánják az időt, és átolvassák a fő médiumok cikkeit, listázzák, belinkelik. Van, ami szakmai lapszemle, van, ami általános, mindkét oldalt olvasó. Sok időt spórol meg nekem, elég csak átfutnom a címeket, meg a kiemelést, és ebből már látom, mibe érdemes beleolvasnom.

Rádiót már csak útközben hallgatok. Az autórádió nem hoz be mindent, korlátozott a csatornák száma. A Kossuth, az pl. bejön, a híradásainak forgatókönyvét már előre tudom, kötelezően egy, vagy két hír a migránsok általi bűncselekményekről, aztán arról, kik és hányan támogatják Magyarországot, meg egy gazdasági siker, statisztika, pl. a foglalkoztatásról, vagy a fogyasztás növekedéséről, és egy kötelező elem szintén, ami valami ilyesfélével kezdődik: „soha nem látott mértékű támogatás kerül a ….” (a folytatásban pedig vagy a családok, vagy az egészségügy, vagy az oktatás, vagy más.) A többi bejövő csatorna is ezeket a híreket olvassa be, a maga profilja mellé, a vidéknek szóló a „Kukorica, csalán, csalfa lett a babám”-csatorna mellett már itt van a „Gedeon bácsi a nők bálványa”- csatorna, minden szám után megerősítve az információt, hogy ma már mindenki ezt hallgatja, és ez most a legjobb, mindenkinek. Ihaj, csuhaj, vigadunk. Nem igaz, hogy nekünk csak ez kell. A szórakoztatásnak szánt reggeli műsorukat nem is hallgatom már, inkább kikapcsolom a rádiót, míg beérek az irodába, mert a rádiózás mélyrepülése az a kényszeres vidámkodás, erőltetett nevetés, meg semmiről beszélés, amit ott hallani. Mintha a műsorvezetők felvételénél az lenne a szempont, hogyan tudnak a semmiről poénkodni, olyan kérdéseket feltéve a hallgatóknak, ami teljesen érdektelen és értelmetlen, és az így bejövő információkkal tovább nyúzni a semmit, a következő hírolvasásig.

Boldog vagyok, ha abból a pár műsorból, amit még a régi rádiózást idézi, el tudok csípni egy-egy hosszabb úton valamit. A tv-vel sem jobb a helyzet.

Szóval, hogy ki, minek hisz, az erősen függvénye annak, mennyire tud eligazodni az információforrásokban, valamit attól, hogy tudáshiány miatt mennyire befolyásolható. A tudáshiányos ember pedig, akinek nincs rálátása a világra, nagyon is az. Manipulálható.

Vannak tehát, akiket helyzetük folytán el sem ér a világról való tájékozódás vágya, de körülöttem érzékelhetően nő azoknak a száma, akik becsukják a fülüket, szemüket, nem foglalkoznak azzal, ami történik a világban, csak a személyes életterükkel törődnek, érdeklődésükből kizárják a lehetőségeiket egyébként meghatározó információkat, és így élnek. Passzívak, sőt érdektelenek a szűkebb és tágabb környezetük történéseiben, aktivitást csak a saját érdekeik érvényesítésében mutatnak. Csak azzal törődnek, ami nekik jó.

És persze ott van a vakon hívők rétege is. Nemrég posztoltam valamit a facebookon Járóka Lívia nyilatkozatáról, az iskolai szegregációval kapcsolatban. Egy komment ez volt: „Soha, semmelyik kormány nem próbált még annyit tenni ennek a népcsoportnak, mint a mostani! Szavaiból azt veszem ki, Ön is beáll ennek az szégyentelen, alaptalan vizsgálódók sorába, mindenről hamis képet festeni! Tudják a politika nem arról szól, hogy ha nem a szívem csücske kormány kormányoz, akkor mindenféle módon és fórumon támadni illik…..! Inteligens ember a pozitívumokat is észreveszi, abból indul ki, a helytelent kritizálni kell, de illogikátlan, aljas szándékú kezdeményezésnek nem dől be, nem adja a nevét hozzá!!!!!”

Nyilván bizonyos vonatkozásban teljesen érthető Járóka Lívia kinyilatkoztatása, ebbe nem megyek most bele, elég sokan kifejtették a véleményüket a poszt alatt. De vajon egy ilyen kommentelőt mi motivál erre a vak hitre?

Mert persze nekem ott a megtapasztalás, pl. ahogy megyek be az egyik település állami iskolájába, és még az utcán, láthatom, ahogy megy az egyházi iskola egyik osztálya, fehér bőrű gyerekek, szép sorban, elengedem őket, aztán bemegyek oda, ahova pedig csak sötét bőrűek járnak. Erre nem lehet azt mondani, hogy hamis kép…és hazugság azt állítani, hogy ilyen van…. De ő? Vajon miért hiszi el ennyire azt, amit nem is tapasztalhat meg?

A héten egy Európai Bizottsági beszélgetésen is voltam, ami a kötelezettségszegési eljárás miatti vizsgálódás része. Mindenkivel beszélnek, akiről azt gondolják információt adhat, hiszen az a céljuk, hogy hitelesebb képet kaphassanak, mert a kommunikációs kettészakadás idáig is elér. A statisztikák, állami nyilatkozatok egyoldalúan pozitív képét árnyalják a terepen dolgozó civilek. Most kifejezetten a deszegregáció, antiszegregáció sikeresnek kommunikált próbálkozásait próbálták körbejárni. Így kérdeztek engem is, hiszen a nálunk elindított egyeztetések, amiben az EMMI, az egyház, az önkormányzatok, állami és egyházi iskolák és mi, civilek is benne vagyunk, fontos pont ebben. Rákérdeznek részletekre, pl. tudok-e arról, hogy jelentés készül erről, mondom, nem. Kapok e meghívást a program haladásáról történő szakpolitikai egyeztetésekre, mondom, nem. Ami azért furcsa, mert közben a nevem elhangzik ott is, döntéshozói szinten, mikor velük beszélgettek, gondolom, a program hitelességének erősítésére. De csak a név említéséig vagyok jelen ezen a szinten, hiszen, ha meghívnának, az már kockázat lenne, mert minden valószínűség szerint más képet vázolnék, mint amit hallani szeretnének. Bár ki tudja, lehet, változás lesz, csak még hozzám nem ért el az információ…

A hiteles adat és információáramlás a rendszeren belül már nem lehetséges. Az egzisztenciális függés, a minden területen a sikerkommunikációval áthatott irányhoz való hozzákötés mára teljesen ellehetetlenítette a megoldások keresését. A módszer, hogy aki ezt a képet rontja, az eltávolítandó, ellenség, átgyúrta az embereket.

És azt hiszem, ez nemcsak a szegénységhez, vagy az oktatási szegregációhoz kapcsolódó téma. Hanem mindenhez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése