2018. október 8., hétfő

ANYÁK, SZÜLÉSZETI ERŐSZAK ÉS HÁLAPÉNZ-RENDSZER

MÉRCE
Szerző: ÁMON KATA
2018.10.07.



Amikor szülni mentem, meggyőződésem volt, hogy a szülés rossz lesz. Nem megszülni a babát, és végre találkozni vele, hiszen nyilván már nagyon vártam, hogy láthassam, és a kezembe fogjam, hanem ami odáig vezet. Nagyjából ezt tudja egy átlagos nő a szülésről: elképesztően fáj, véres, elsősorban kórházban zajló orvosi beavatkozásként gondolunk rá, nem pedig egy intim, bensőséges élményként.

Sőt, általában nevetségesnek is tartjuk azokat, akik hasonló tapasztalatról számolnak be. Azokat pedig, akik ezt a tapasztalatot otthon élték át, egyenesen őrültnek tartjuk, akik a saját „kényelmük” miatt készek lettek volna a saját gyerekük életét feláldozni. Nagyjából ez az ellentétpár van a fejünkben: a racionális, orvosi környezet, amiben a nők nem érzik jól magukat, és az otthonszülő hippik, akik olyan hülyeségeket beszélnek, hogy a szülés még akár jó élmény is lehet (!). Nem, nem az, amikor a baba már békésen alszik mellettünk, hanem az odáig vezető út.

Miért nem tudják ezek a nők elfogadni, hogy a szülés márpedig nettó szenvedés? Véres, fájdalmas, néha hosszú, néha brutálisan intenzív. Talán otthon nincs fájdalom és vér? Nyilván van. A kórházban talán nincs szép szülés? Nyilván az is van.

Ebből nem az következik, hogy nők fogadják már el végre, szülni rossz, ne próbáljanak „kibújni” ez alól.


A valódi ellentét ugyanis nem a kórház és az otthonszülés között feszül, hanem aközött, hogy a nőre mint a szülés passzív elszenvedőjére, a szülésre pedig mint orvosi beavatkozásra tekintünk, avagy azt gondoljuk, hogy a nő aktív szereplő, aki szül, nem pedig szülesztik (ez utóbbi talán a legborzasztóbb magyar szó, de sajnos pontosan azt fejezi ki, ami ma gyakran zajlik a szüléseknél).

A szülés pedig olyan folyamat, amit alapvetően az anyában, az anya irányításával, és nem az anyán zajlik.

Ez nem érzelmi vagy ízlésbeli kérdés. Gyakori érv a „fogadd el, hogy fáj” mellett, hogy mindazzal a szenvedéssel együtt, amivel egy nőket „szülesztő” rendszer jár, még mindig ez a legbiztonságosabb. Csakhogy ez nem igaz: minden orvosi beavatkozásnak van kockázata, az indokolatlan beavatkozások pedig indokolatlan kockázatot jelentenek mind az anyára, mind a babára. Az pedig, hogy a nő hogyan érzi magát, nem választható el a szüléstől mint biológiai folyamattól. A szülés egy hormonális folyamat, a hormonokra pedig hat az, ahogyan egy nővel szülés közben bánnak. Ha egy nő fél, nem érzi magát biztonságban, az a szülésre is hatással lesz.

A félelem pedig nem szükségszerű velejárója a szülésnek, és elképesztően szomorú, hogy ma ez az az érzelem, amit a szüléssel mint folyamattal összekapcsolunk.

A félelem pedig sokszor jogos: egy friss felmérés szerint a nők egyötödét kényszerítették orvosi beavatkozásra annak ellenére, hogy a szülés során elutasította azt. A közösségi oldalakon folyamatosan olvasni történeteket olyan vajúdásokról, szülésekről, ahol az anyát megalázták, nem tájékoztatták, ahol fizikai erőszakot alkalmaztak.

Igen, fizikai erőszakot. Ez azért fontos, mert ahogy a közvélemény is, úgy gyakran maguk az egészségügyi dolgozók is azzal legitimálják a nők elleni erőszakot a szülőszobán, hogy a szülés fáj, tehát a szülő nő köteles mindenféle, a szüléssel egyébként nem „kötelezően” járó fájdalmat elviselni. Mert ha ennyit nem bír ki, akkor mit várt? Ez pedig már a másik, a nők elleni erőszaknál olyan jól ismert érvelés: a hiba a nővel van, ő az, aki hisztizik, nem normális, túl keveset bír. Az anyasággal kapcsolatban azt gondolja a társadalom: ha anya vagy, mindent ki kell bírnod, az érzelmi-fizikai fájdalom minden egyes formáját, ha nem: rossz anya vagy. Sok nő úgy válik anyává, hogy már a szülőszobán azt éreztetik vele, alkalmatlan, mert nem tud tűrni.

Márpedig tűrni kell. Ezt is jól ismerjük a nők elleni erőszak igazolásaként. Tűrni kell a beszólásokat, a fizikai fájdalmat, a passzivitást, a megaláztatást, mindent. De mi is az pontosan, amit a szülőszobán el kell tűrni? A méhszáj (csak tisztázásképpen: ez egy olyan testrész, aminek az érintése is fájdalmas sokaknak, de minimum kellemetlen) tágítását kézzel, sokszor tájékoztatás, beleegyezés kérése nélkül. Képzeljünk el egy tetszőleges testnyílást, és utána azt, hogy valaki kézzel megpróbálja szétfeszíteni. A méhszáj vizsgálatát indokolatlanul, jellemzően akár fájások alatt is. A belekönyöklést a szülő nő hasába. A szülés gyorsítását a méhszájba helyezett ballonnal vagy oxitocinnal. A gátmetszést és a gát összevarrását előzetes tájékoztatás nélkül. Nem lehet nem észrevenni, ezek mennyire hasonlítanak a nők elleni szexuális erőszakhoz – nem véletlen, hogy a szülő nők gyakran pontosan így is élik meg a szülést, ahogy az is gyakori, hogy a szülés újra traumatizálja a szexuális erőszak korábbi áldozatait...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése