2018. november 2., péntek

A MÉSZÁROS-BIRODALOM MÁRA AZ EGYIK LEGNAGYOBB MUNKAADÓ LETT

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BATKA ZOLTÁN
2018.11.02.


Olyannyira felduzzadt a 2010-es kormányváltást követő években a felcsúti oligarcha cégbirodalma, hogy mára legalább 11 ezer alkalmazott függ tőle.

Lassan ágazati szakszervezetet alapíthatnak a Mészáros-dolgozók: lapunk összesítése szerint ugyanis legalább tizenegyezren dolgoznak olyan cégekben, amelyek vagy a felcsúti oligarcha tulajdonában, vagy a közvetlen befolyása alatt vannak. A teljes alkalmazotti létszám még ennél is magasabb lehet, mert a hatalmas – a hivatalos papírok szerint 120 vállalatból álló, de a Heti Válasz korábbi becslése szerint több mint 200 vállalatot számláló – cégbirodalom számos vállalkozása nem közölt hivatalos adatot a foglalkoztatottakról. 

Csak találgatni lehet például a nemrég Mészáros-érdekeltségbe kerülő MKB Bankkal kapcsolatban is: ugyan a pénzintézet pár évvel korábbi éves jelentéseiben kétezer körüli munkavállalót tüntetett fel, azóta viszont több fiókot is be kellett zárni. Továbbá az sem ismert, hogy a nagy – zömében uniós finanszírozású – közbeszerzésekből élő építőipari Mészáros-cégek hány alvállalkozót, illetve rajtuk keresztül hány alkalmazottat foglalkoztatnak. 

Ami biztos: ha Orbán Viktor kormányfő felcsúti oligarcha barátja úgy döntene, hogy egyetlen gigaholdingba gyúrja össze a cégeket (amelyben egyebek mellett építőipari, turisztikai, ingatlanos, valamint agrár, és médiaérdekeltségek is szerepelnének), akkor ez az óriásvállalat a hatodik legnagyobb munkáltató lenne Magyarországon. Ha pedig csak a piaci cégeket nézzük, akkor a negyedik helyen lenne, közvetlenül a német Audi után. 

A legnagyobb foglalkoztatók listájának az első két helyén az állami tulajdonban lévő Magyar Posta és a MÁV áll, bár a Mészáros-birodalom esetében elmosódik az állam és a piac közötti határ. Az Átlátszó összesítése szerint ugyanis a Mészároshoz köthető építőcégek bevételei szinte kizárólag uniós közbeszerzésekből származnak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése