2020. május 23., szombat

JÖHET A BAKUFU

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: VÁNCSA ISTVÁN
2020.05.22.



Mária országa e vészterhes napokban mindinkább kaszárnyára kezd hasonlítani, apró különbségekkel persze. Az első különbség az, hogy a Magyar Néphadsereg laktanyáiban mindenki kapott enni, méghozzá nem havonta vagy negyedévenként egyszer, mint gondolnók, hanem naponta háromszor. Reggeli, ebéd, vacsora. Éjszakai szolgálat eseté­ben éjszakai pótlék, sőt, bár ezt a nyájas olvasó nyilván nem hiszi el, némely alakulatnál a harcos még ozsonnának is örvendhetett. A máso­dik különbség a szellemi színvonalban áll. Pártunk és kormányunk ci­zelláltabb elméi kétségkívül mélyenszántó megnyilatkozásokkal nyű­gözik le a nagyérdeműt, evvel együtt be kell látnunk, hogy a Magyar Néphadsereg politikai tisztjei Platónok és Arisztotelészek voltak hozzá­juk képest. A harmadik különbség pedig nyilvánvalóan morális termé­szetű. Egy hadtápos főtörzs mondta fél évszázaddal ezelőtt (talán már meg is írtam valahol), hogy tizenöt szolgálati év elteltével minden had­tápos katonát tárgyalás nélkül fel kéne akasztani. Biztosra vehető ugyanis, hogy folyamatosan kilopta az alakulat babgulyásából a mar­hahús kétharmadát és a bab felét, lopott cukrot, lisztet, zsírt, takarító­szert, talán még bakancsot is. Bitó. Komplett hadseregek, sőt komplett országok egyben történő lenyúlása azokban a történelem előtti idők­ben föl sem merült.

Kormányzó urunk persze nyilván nem ezért imádja a katonásdit, viszont az tény, hogy nagyon vonzódik hozzá, és ez már azoknak is szemet szúr, akik a politikai élet árnyalatnyi finomságaira kevéssé fo­gékonyak. Munkatársai szerint leginkább egyenruhásokkal szeret dol­gozni, ami voltaképp abszolút érthető. Ha már megadatott szá­munkra, hogy parancsuralmi rendszerben élhetünk és dolgozha­tunk, akkor öl­tözzünk annak megfelelően, és viselkedjünk úgy, ahogy az ilyen rend­szerekben szokás. Fegyelem, körletrend, alakiság. A kato­na a kapott parancsot nem értékeli, hanem határidőre precízen végre­hajtja, ha tö­rik, ha szakad. Skrupulusai nincsenek, ellentétben a civil­lel, aki az álta­la vezetett kórház kisöprésére parancsot kapván nem fel­tétlenül ugrik azonnal a feladatnak, hanem meghökken, rosszabb eset­ben nyavalyog, ad absurdum vonakodik. Némely kórházigazgatók a parancsot rész­ben vagy egészben elszabotálták, holott a parancsot há­ború idején megtagadó katona már az ókori Rómában is halállal volt büntetendő. Mármost Magyarország tíz éve folyamatosan hadat visel, és így is ma­rad mindaddig, amíg kormányzó urunk végleg vissza nem vonul a sta­dionjába szotyolázni, ilyen pedig, ne legyenek illúzióink, so­hase lesz. Mármost hadbíróság elé állíttatta-e Kásler ezeket az igazga­tókat, ez volna a kérdés, a válasz pedig közismert. Nem állíttatta őket hadbíró­ság elé. Igaz, hogy joga se lett volna rá, ez azonban nem mentség semmire.

Jog?

Ne hülyéskedjünk...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése