2016. április 6., szerda

KÍSÉRT A JOGÁLLAM

MOMA BLOG
Szerző: Kajdi József
2016.04.06.


A mai napon egy kicsit visszatért a jogállamba vetett hitem. Pár napon belül ugyanis két olyan döntés is született, ami ezt előidézte bennem.

Először is az Alkotmánybíróság az MNB alapítványi pénzeit „közpénztelenítő” törvényt, majd pedig ma a Kúria Erdősiné vasárnapi zárvatartással kapcsolatos népszavazási kérdésének hitelesítését semmisítette meg, és az MSZP e tárgykörre vonatkozó kérdését hitelesítette.

Ha kicsit is szkeptikus vagyok, akkor azért azt el kell mondanom, hogy mindkét eset jogilag annyira egyértelmű volt, hogy gyakorlatilag más döntés nem is születhetett. Az MNB alapítványi pénzek esetében még a Fidesz által jelölt adatvédelmi biztos, sőt az Országgyűlés fideszes elnöke is elismerte, hogy az bizony közpénz, a népszavazási kérdés kapcsán pedig annyi tény, bizonyíték került a bíróság birtokába és tudomására, ami mind azt igazolta, hogy Erdősiné csak a bűncselekményt elkövető kopaszok segítésével tudta megelőzni az MSZP képviselőjét. Ezért is mondom azt, hogy sem az Alkotmánybíróságnak, sem a Kúriának egyszerűen más lehetősége nem volt, mint hogy ezeket a döntéseket meghozza...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.