2016. április 9., szombat

SAULKÉNT ÉLNI 11. - 10. ERŐTLEN ELLENÁLLÁS

TARSKI BLOG
Szerző: Tarski
2016.04.09.


Az előző részekben olyan tényezőket elemeztem, amelyek közvetlenül is elősegítették a nácik hatalomra jutását, megerősödését és világuralmi törekvéseinek kiteljesítését. Mindezt azonban nem egy elszigetelt országban tehették meg, hanem itt Európában, más nemzetállamok hallgatólagos beleegyezésével. Így alapvetően két csoportba sorolhatók azok az okok, amelyek közvetlenül, vagy közvetve elősegítették Hitler őrült tervének részbeni megvalósulását. Ezek a belső és külső feltételek.
 
A belső feltételek közül már sokat elemeztem, most csak egyre szeretnék kitérni: a baloldali pártok gyenge, erőtlen ellenállására, rossz kormányzása, amely mindenképpen elősegítette azt, hogy Hitler kancellár legyen. Ezt legalább két dolog látszik megmagyarázni. Az egyik dolog az, hogy a vesztes I. világháború után gyakorlatilag egy új politikai rendszer főtípust, azaz liberális demokráciát kellett volna bevezetni és működőképessé tenni. De ezt is alkalmazni kellett volna a sajátos német állapotokra. Ugyanis Bismark sikeresen egyesítette a kisebb-nagyobb német fejedelemségeket, de az ott uralkodó alá-fölé rendeltségen szinte semmit sem tudott változtatni. A helyi kiskirályok éppúgy kizsákmányolták az embereket, mint korábban és ezt felváltani egy jogegyenlőséggel és az ebből adódó esélyegyenlőséggel szinte elérhetetlen feladat volt. Erre az európai liberális demokrácia modellek, amelyek állandó fejlődő és változó állapotban voltak, nem voltak alkalmasak Bár az Egyesült Államokban már létezett egy viszonylag fejlett és nagyobb múltra visszatekintő liberális demokrácia, de az ottani konkrét modellt Németországban nem lehetett egy az egyben alkalmazni, mert annak kialakulásában az Angliától való elszakadási kísérlet szabott keretet.
 
Szovjetunióban a kommunisták hatalmán alapuló politikai rendszer nem tekinthető liberális demokráciának, hiszen azt lényegében negatív hitlerizmusnak nevezhetnénk, mivel éppolyan diktatúra volt, mint a náci diktatúra, csak éppen a kommunisták vezetésével. Ilyen módon ez a politikai rendszer sem lehetett egy szociáldemokrata párt számára iránymutató. Röviden: a szociáldemokraták és szövetségesei csak a józan megfontolásuk alapján alakíthatták ki a Weimari Alkotmányt és próbáltak annak érvényt szerezni...
 

1 megjegyzés:

  1. bírod írni :

    ...".Szovjetunióban a kommunisták hatalmán alapuló politikai rendszer nem tekinthető liberális demokráciának, hiszen azt lényegében negatív hitlerizmusnak nevezhetnénk, mivel éppolyan diktatúra volt, mint a náci diktatúra, csak éppen a kommunisták vezetésével.."

    tudod polgártársam : AZ NEM MINDEGY KI NYOM EL KIT !!!!!!!!!!!!!!

    ps: helyesen : bismarCk.. / az összes többi már EBBŐL az alulinformáltságból adódik ...... /semmi gond /

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.