2016. május 17., kedd

ELFOGYTAK AZ UNIÓS PÉNZEK, MEGROGGYANT A MAGYAR GAZDASÁG

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.05.17.


Beigazolódott, amelyről már korábban többször is írtuk: az uniós források elapadásával a magyar növekedési mese véget fog érni. Az Eurostat által publikált legfrissebb GDP-adatokból a tendencia jól látható: a magyar gazdaság néhány negyedév alatt éllovasból sereghajtóvá vált az Európai Unióban azzal, hogy az uniós transzferek még nem futottak bele a gazdaságba a költségvetési ciklus jelenlegi szakaszában, és néhány húzóágazat sem teljesített úgy, ahogy az elmúlt években. Utóbbi szintén súlyos szerkezeti problémákat vet fel: a magyar ipar az elmúlt években egyre inkább aszimmetrikus szerkezetűvé, a konjunktúra érzékeny gépjárműgyártás pedig túlságosan dominánssá vált a hazai termelésben.

A probléma súlyosságát jól jellemzi, hogy még az elemzőket és a Nemzetgazdasági Minisztériumot is
meglepte a vártnál rosszabb adat, és még Varga Mihály sem mentegetőzött, csak reményét fejezte ki, hogy a következő negyedévekben már jobb számokat fogunk látni. Mindez azért fontos, mert a 2017-es költségvetést nagyon optimista makrogazdasági számok mellett tervezték meg, a friss adat ismeretében talán érdemes lenne felülvizsgálni ezeket az adatokat, mielőtt a költségvetési törvényt elfogadja a fideszes többség...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.