2016. szeptember 3., szombat

BOMLÁS

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2016.09.03.


Kerék-Bárczy Szabolcs a DK vezetőségi ülésén jelentette be azt, hogy lemond az ott betöltött funkciójáról és egyúttal kilép a pártból. Ennek előzménye az lehetett,. hogy korábban egy cikkében paradigmaváltást sürgetett, amit a párt vezetősége rosszallott, és a pártból való távozásra szólították fel. A cikk szerint nincs a pártban olyan mértékadó politikus, aki hisz a 2018-as győzelmükben. Legfőbb feladatuknak pedig a többi baloldali és liberális ellenzéki párt legyőzését tekintik és aztán majd csak lesz valahogy. „A mai demokrata oldal támogatottsága a jelenlegi körülmények között lényegesen, tehát a választási győzelemhez szükséges mértékig nem növelhető.” -állítja Kerék-Bárczy a cikkében. A politikus végre rájött arra, amit én már 2014. április 6-án megértettem és azóta és folyamatosan állítok. Csak gratulálni lehet ehhez a briliáns szellemi teljesítményhez.

Merthogy azt már a korábbi választás után világosan lehetett látni, hogy a baloldali ellenzéknek az a struktúrája, személyi összetétele, az a veszekedő és folytonosan rivalizáló magatartása, a baloldali hegemónia megszerzésére irányuló törekvése ab ovo alkalmatlan arra, hogy egy masszív és összetartó Fidesszel szemben a siker reményében felvegye a harcot. A politikus számára világosnak kellett lennie annak, hogy a következő választáson sem lesz különb a helyzet és már akkor borítékolni lehetett volna azt, hogy ennek csak a vereség lehet a végkifejlete. Ezt ma már sokkal világosabban le is írta Kerék-Bárczy a cikkében. Ennek ellenére talán bízhatott valami isteni csodában, talán arra számított, hogy a nagy példakép Gyurcsány Ferenc majd kitalál valamit és gyökeresen megfordítja majd a helyzetet és a feje tetejére állítja a pártpreferencia listákat. Csakhogy a politikában, különösen a liberális demokráciákban ritkán fordulnak elő csodák, és a lényeg nem változott meg: a Fidesz ma is meggyőző fölénnyel vezeti a pártpreferencia listákat és jó eséllyel néz a 2018-as választási győzelem felé.

Az egy rossz ötlet a részéről, hogy fél éven belül egy új pártot hozzanak létre, mert az csak tovább növelné a baloldal széttagoltságát. Ez a feltételezett új párt még annyi támogatottságot sem kapna, mint ma a DK és kiesne a további politikai küzdelemből. Azt se gondolom, hogy maga a politikus eddigi pályafutása egy új pártban való gondolkodást indokolhatná. Az ismert, hogy a politikus meglehetősen kacskaringós politikai utat futott be, és csak úgy váltogatta a pártjait, amint mások az ingüket. Kerék-Bárczy Szabolcs a politikai karrierjét az MDF-ben kezdte, mint politikai tanácsadó, és az első Orbán-kormány idején innen került Stumpf István minisztériumához kabinetfőnöknek. Később pedig Martonyi János külügyminiszter főtanácsadója lett, majd Los Angeles-i főkonzul. Volt még a Dávid Ibolya vezette szépreményű MDF szóvivője, és a párttal együtt bukott ő maga is. Innen egyenes út vezetett Bokros Lajoshoz, akinek tanácsadója lett, míg végül a Demokratikus Koalíciónál kötött ki. Látható, hogy különösebben nem jelentett gondot számára az, hogy éppen kit kell támogatnia, szolgálnia, csak az volt számára a fontos, hogy valami jó kis álláshoz jusson. A politikus minden szívfájdalom nélkül össze tudta egyeztetni a korábbi MDF-es konzervatív eszmeiséggel a balliberális, de ma már inkább liberális DK-s eszmeiséget...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.