2016. szeptember 17., szombat

ÍRJA KISASSZONY! KEREKES SÁNDOR LEVELE ÓDOR BÁLINT NAGYKÖVETHEZ

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Kerekes Sándor
2016.09.16.


Excellenciás Uram!

Nem volt az oly régen, amikor Ön beköszöntött ide Kanadába, mindenféle igéretekkel és kilátásokkal. Akkor megadtuk Önnek a a kijáró tiszteletet és az ártatlanság vélelmét, habár nem volt titok elöttünk az Ön Fideszes multja, sem az a körülmény, hogy kinevezését éppen annak köszönhette.

Most azonban látnunk kell, nem először, hogy
a magyar kormány aknamunkát végez itt Kanadában és az lehetetlen hogy ezt az Ön tudta és aktiv hozzájárulása nélkül tudná megtenni.

Talán bizony el méltóztatott feledkezni a nemrég tett igéretekről? Arról, hogy minden kanadai magyart egyformán fognak szolgálni és hogy nem lesznek különbözően megítélt magyarok. Míly hamar elszálltak ezek a nemes gondolatok!
A Kőrösi Csoma program, még ha hiszi is a kormány amit állít, hogy az a magyar ”egység” nevében fogant, nem egyéb, mint egy felháborító, vérlázító fasiszta kísérlet arra, hogy az alultájékozott, vagy éppen érdektelen kanadai magyarokat az állam, méghozzá az önérdekelt állam jármába csalja. Ebből a kanadai magyar közösség csak bajt és hátrányt ”nyerhet,” ha eddig békesség és nyugalom volt közöttük, – mint ahogy sajnos nem volt – akkor ezzel az ellenségeskedés megindulhat és elmérgesedhet.

A kanadai magyarnak nem tiszte és nem kötelessége a kormányt támogatni, mint ahogy a hazai magyarnak sem, és különösen nem a jelenlegi gyalázatos és hazug kampányában a nemlétező menekültek ellen. A magyar társadalom öngyilkos módon átengedi súlyos nemzeti sorskérdéseinek a meghamisítását a kormány hazug propagandahadjáratának, anélkül, hogy ráébredne, mennyire káros ez számára minden szempontból. De a kanadai magyar, aki egykor maga is menekült volt, miképpen fordulhat szembe az emberiesség legelemibb követelményével, azzal, hogy szeresd felebarátodat és értelemszerüen segíts rajta, ha rászorul?

Ön pedig, megfeledkezve a korábbi igéretéről, tűri és támogatja ezt? Ez a kőrösicsoma rüfke a többi hasonló bűnözővel együtt idejött széthúzást és gyűlölködés hinteni a magyar közösségbe az Ön egyetértésével? Vagy talán nem is tudta Ön, hogy mindez mire való? Dehogynem tudta. Nagyon is jól tudta és segítette. Nos, ennyit az egyenlő bánásmódról, a nemes igéretekről és főleg az emberi tisztességről.

Uram! A tiszteletből ezek után semmi nem maradt. Elpárolgott, Ön elvesztegette. Ön és a pártja, amely a nemzet és a kanadai magyarság ellenében tevékenykedik, nem érdemel többé semmi tiszteletet. Excellenciád egy gazember. Mi tisztességes, normális magyarok és kanadaiak végeztünk Önnel és bandájával.

Voltszerencsém.

Kerekes Sándor


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.