2017. március 7., kedd

MAGYARORSZÁG TÁTIKÁZIK

KANADAI MAGYAR HÍRLAP
Szerző: Rátesi Margit
2017.03.06.


A Mindenki című kisfilm Oscar díja ismét vitát váltott ki Magyarországon, ami nem baj, sőt. Szögezzük le: a film nem csapnivalóan pocsék. Kedves és szép történet egy valós és komoly problémáról, szépen lekerekített „igazsággal”. Mint egy amerikai családi film, a végén feldíszített tortával és meghatottan tapsoló közönséggel.

Hogy érdemes-e az Oscar-ra? Miért ne? Az eddigi díjazottak között bőven fellelhetők a hasonló alkotások, mint a Beépített szépség, vagy a brutalitásával tüntető A bárányok hallgatnak.

A hvg.hu-n nagy vitát váltott ki Balavány György véleménye, aki szerint nem elég jó az alkotás ahhoz, hogy világelső legyen. Döntő részben egyetértek vele, már persze feltéve, ha úgy gondolom, hogy minden nagyhírű ordóval megjelölt alkotás maga a tökély. De nem gondolom így, ezért örülök, hogy a hazámról most nem aggasztó hírek kapcsán beszél a világsajtó...

... A feltétel nélkül ünneplők úgy vélik, a mese tanulsága, hogy együttes fellépéssel bármely „diktatúra” elzavarható. A filmbeli tanárnő azonban egyáltalán nem diktátor, sőt: emberszámba véve a gyerekeket még érvel is döntése mellett. Egy hatalmaskodó személyiség (vagy csoport) azonban soha nem érvel. Vagy letagadja (mint a napokban az ”etnikai homogenitást”), vagy simán annyit mond: Közöd?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.