NEM A GENNY ÉS A VÉR A BAJ, HANEM AZ ORDENÁRÉ HAZUDOZÁS

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2017.05.09.

Áder János tegnap megint letette a hűségesküt Orbán Viktornak. Volt olyan karakán, hogy nem a saját eddigi horgászatairól mesélgetett a beszédében, pedig ezt tervezte, hanem elképesztően keményen beszólt mindenkinek, hogy ezt már mégse kellene. Eldurvultunk, a közbeszéd, a politikai kommunikáció, a média. Pfúj. Pedig lehet választékosan, cizelláltan is szidni egymást. És majd ez az eldurvult közbeszéd fogja lerombolni mindazt, amit soha senki fel sem épített.

Beszélgetnek a többé, vagy kevésbé olvasott sajtó képviselői a stúdióban és közös erővel megállapítják, hogy bizony-bizony ez már mégiscsak szörnyűség, micsoda szavakat használnak egyesek, kettesek és hármasok.

A közös pont tehát megvan, Áder János a megaszondást követően védheti tovább a perui békákat két horgászás között, az újságírás választékos modorú lovagjai pedig írhatják tovább a fontos, de kevesekhez eljutó cikkeiket.

A stílusviták árnyékában elfelejtődik néhány dolog. Szerintem. Először is az, hogy a megszokott stílusú újságírás lehet nagyon korrekt és objektív, de a diplomatikusan megfogalmazott, visszafogott mondatokkal körülírt lényeg nem fog eljutni az olvasókhoz. Akikhez mégis, azok nagyon kevesen vannak és maguktól is tisztában vannak azokkal a dolgokkal, amit olvasnak. A túlnyomó többség, akikhez el kellene jutnia a kormánytól független sajtónak, nem beszéli a virágnyelvet.

Nem azért, mert hülye, hanem azért, mert halálosan fáradt, halálosan túlterhelt és halálosan eltompult. Azért, mert évtizedek óta az ő bőrére megy a játék, évtizedek óta ő dolgozza ki a belét azért, hogy a végén belőle csináljon a hatalom, a politika és a média bazári majmot, miközben az ő pénzére, idejére, szavazatára ácsingóznak.

Azért, mert az olvasó, akit meg kellene szólítani, hajnalban kel, rohan a gyerekkel az oviba, iskolába, lehúzza a napi 10 óra kőkemény melót a napi 8 órás minimálbérért, naponta ötvenkétszer visszanyeli az epét, elviseli, hogy a huszonéves frissensült nyikhaj takony, akit éppen főnöknek neveztek ki, úgy beszéljen vele, mint akit a seggéből húzott ki az imént, aztán rohan a gyerekért, bevásárol, miközben vadul számolgat, hogy mi fér bele aznap és elrángatja a tágranyílt szemű kölykét a halomban illatozó primőr eper mellől, majd néhány perc múlva dacosan visszafordul és vesz 10 deka gyümölcsöt, mert az ő gyerekének is jár, aztán arra gondol, hogy van még egy kis maradék körömlakk a fürdőszobai szekrényben, ha bekeni vele a megpattant szemnél a harisnyát, akkor nem fut tovább a szem, tudja még azt hordani egy darabig.

Az olvasó, akihez el kellene jutni nem ostoba, hanem kimerült. Belefáradt a napi sakkozásba a számlákkal, a dühbe, hogy csak a létfenntartást tudja biztosítani, többet nem. Ő az, aki három éven át gyűjtögeti a pénzt egy új hűtőre, addig is naponta cseréli a rosszul csukódó hűtőajtó réseibe tömködött rongyot, hogy meg ne romoljon az akciósan vásárolt olcsó hús, amit vasárnap akar elkészíteni és imádkozik, hogy még ezt a nyarat bírja ki valahogy. Neki nem korrupció Mészáros Lőrinc gazdagodása, nem felháborító Rogán helikopterezése, a Vajna família luxusélete, hanem az a jelenkori Dallas. Nem valóság, hanem fikció.

Ehhez az olvasóhoz kell eljutni abban a húsz percben, amikor már átnézte a gyerek leckéjét, kiteregetett, megjavította a konyhai mosogatót, hazaért a második műszakból, kiszámolta, hogy fizetésig mennyi jut élelmiszerre, megnézte, hogy melyik boltban akciós a mosópor és még nem ájult el a kimerültségtől. És neki nincs már ereje megfejteni a hosszas politikai elemzéseket, nincs energiája kibogozni a virágnyelven íródott, minden értelemben véve korrekt, ám az ő mindennapjai peremére sodródott elmélkedéseket...

ITT OLVASHATÓ