2017. július 4., kedd

ÁTLAGOSAN NAPI 113 JEGYET ADNAK EL A FELCSÚTI KISVASÚTRA, HÉT NAPON UTASOK NÉLKÜL KÖZLEKEDTEK A VONATOK

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Erdélyi Katalin
2017.07.04.


A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány korábban megtagadta az utasforgalomra vonatkozó adatigénylésünket, de miután panaszt tettünk a NAIH-nál, most megküldték a számokat. Tavaly április és idén január között 53 napon egy jegyet sem adtak el a kisvasútra, de ennek ellenére 7 napon utasok nélkül is közlekedtek a vonatok.

2017. január végén közadatigénylésben kikértük a felcsúti kisvasutat üzemeltető, Mészáros Lőrinc által vezetett “A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványtól” a kisvasút 2016. április 30-i indulása óta eladott jegyek számát napi bontásban, és a közlekedtetett vonatok számát szintén napi bontásban.

Az alapítvány februárban megtagadta a választ arra hivatkozva, hogy nem látnak el közfeladatot, és nem kaptak pénzt a költségvetésből. A kisvasút 600 millió forintos EU-támogatásáról megfeledkeztek, pedig az is közpénznek minősül. Ezért az adatigénylés megtagadása miatt panaszt tettünk a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH).

Nem sokkal később Mészáros Lőrinc sajtósa megírta részünkre a kisvasút utasforgalmi adatait, de csak általános és összefoglaló jelleggel.

Vélhetően azonban a NAIH-nak benyújtott panaszunk miatt “A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány” június végén elküldte az utasforgalmi adatokat és vonatszámokat a januári adatigénylésünkben kért táblázatos formában, napokra lebontva.

A hatoldalas beszkennelt táblázatból (PDF) az látszik, hogy átlagosan napi 113 jegyet adtak el a kisvasútra. 53 napon senki nem vett jegyet, de hét napon utasok nélkül is közlekedtek a vonatok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.