2017. július 4., kedd

HÁROM KOMOLY VESZÉLY, MELYEK A HORTHY-KULTUSZ ÚJJÁÉLESZTÉSÉBEN REJLENEK

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2017.07.04.


Szokásos pávatáncát járja Orbán Viktor, amikor Horthy Miklós történelmi szerepének óvatos átértékelésébe kezdett. Először képletesen megveregette az egykor kormányzó vállát, mondván egész tisztességes politikai pályát futott be, majd külügyminisztere emlékeztetett arra is, hogy voltak elég sötét momentumok is Horthy munkásságában. A miniszterelnök egyértelműen a Jobbik mellett kitartó radikális szavazóknak szeretett volna üzenni a kormányzó melletti szavaival, ugyanakkor számára az is fontos, hogy ne folytatódjon nemzetközi elszigetelődése egy újabb kétes tartalmú kijelentése miatt. Van három komoly veszélye azonban az újabb szédületes pávatáncnak.

1. Horthy Miklós személye egybefonódott a magyar irredentizmussal, így nagyon szerencsétlen dolog most az egekig magasztalni őt, így a szomszédos országok felé azt üzenni, hogy a kormányzó szerepének megítélése a legfelsőbb politikai szinten megváltozott. Szlovákiával kivételesen jók jelenleg a kapcsolatok, ami elsősorban annak köszönhető, hogy Robert Fico kormányának elég komoly többsége van, és nem kell a végső fegyverhez nyúlnia, ha népszerűséget akar növelni. Ez a végső fegyver a magyarokkal való riogatás. Ugyanez a helyzet Romániával kapcsolatban, igaz, a dél-keleti szomszédokkal a szövetség nem olyan szoros, mint az északival, ugyanis nem tagja a V4-eknek. Szerbiával sincsenek jelenleg komoly vitáink, sőt a szerb elnök kampányában még Orbán Viktor fényképet is bedobta, mint akivel baráti kapcsolatokat ápol. Ukrajna nem esik olyan súllyal a latba, mint az említett három ország, ám ott a magyar kisebbség helyzete jóval kedvezőtlenebb is, mint más szomszédoknál. A revizionista szólamok emlegetése itt árthat talán legtöbbet a kárpát-aljai magyar kisebbségnek, és az amúgy sem súrlódásmentes ukrán-magyar diplomáciai kapcsolatoknak.És nem mellékesen említsük meg, hogy a kormány orosz barátai sem tapsolnának nagyon egy olyan ember felmagasztalásának, aki hadat üzent a Szovjetuniónak.

2. Orbántól egyébként is szereti harci lázban tartani szavazóit, és ha csak egy kicsit is az agyukba égeti, hogy Horthy Miklós revizionista politikáját a Fidesz is a nevére vette, akkor szavazókat csábíthat át a Jobbiktól, ahol igen fogékonyak az ilyen hívószavakra a szimpatizánsok. A Habony-féle kommunikációs stratégia azonban arra épül, hogy a Kádár-korszak kisemberének kell kedvezni, vagyis azokat a félelmeket kell nagyra növeszteni a nemzeti konzultációkkal és a hozzájuk fűződő kampányokkal, melyek ebben a társadalmi rétegben jellemzőek. Így a lopakodó antiszemitizmus, a értelmiségellenesség, az idegengyűlölet, a gondoskodó állam eszménye mind szerepet kapnak a kormány kommunikációjában. A Horthy-korszak azonban 40 éven keresztül olyan negatív megítélés alá esett a Kádár-korszakban, hogy szellemi örökösei számára nem lehet megnyerő a kormányzó politikai rehabilitálása. Orbán ezért óvatos, és tesz úgy, mintha a Horthy-életmű egy összetett jelenség lenne, melyben vannak kirívóan pozitív és elhanyagolható negatív vonások. Tény azonban, hogy a kormányzó regnálása idején több mint 30 zsidótörvényt fogadtak el, döntő szerepe volt a háborúba való belépésben, a magyar katonák doni katasztrófájában, majd egy szerencsétlen kiugrási kísérlet után már nem volt képes megakadályozni a nyilas hatalomátvételt, illetve a német megszállást...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.