2017. július 19., szerda

AZ ÁLLAM A KLINIKAI GYÓGYSZERKUTATÁSOKRA IS RÁTENNÉ A KEZÉT

168 ÓRA ONLINE
Szerző: KUN J. VIKTÓRIA
2017.07.18.


Átlátható és egységes képet szeretne kapni a kormány a klinikai gyógyszerkísérletekről, ezért tervbe vette egy központi adatbázis és egy kvótarendszer kialakítását. Az évente csaknem százmilliárdos forgalmat lebonyolító, jelenleg teljesen szabad piacon működő orvosok attól tartanak, hogy a központosítás mögött elsősorban a pénzlenyúlás szándéka húzódik meg. A klinikai kísérletek állami irányítás alá helyezéséről máris heves viták folynak, a fő kérdés, hogy a betegek vajon az előnyeit vagy a hátrányait érzékelik majd inkább a tervezett változtatásoknak.

Ma Magyarországon leginkább a gyógy­­szergyártó cégek és az orvosok személyes kapcsolatán múlik, hol végeznek úgynevezett klinikai kísérleteket. Orvosaink jól képzettek, felkészültek, a nemzetközi cégek pedig nemcsak a magas színvonalat értékelik, de azt is, hogy kedvező áron jutnak az eredményekhez. Ami nem elhanyagolható annak tükrében, hogy egy-egy hatóanyag kifejlesztése a gyógyszercégek legnagyobb költségtétele, milliárdokat és persze éveket emészt fel. A legfrissebb jelentések szerint Magyarország a klinikai vizsgálatok számát illetően a tizedik, a lakosságarányos betegszám vonatkozásában a negyedik helyen áll Európában.

A klinikai gyógyszerkutatásoknak jelentős a gazdasági hatásuk, évente átlagosan 90 milliárd forintnyi for­­gal­­mat generálnak. A cégek által ingye­­nesen rendelkezésre bocsátott gyógyszerek az egészségügyi büdzsé kiadásait is csökkentik, ennek hatása szintén milliárdokban mérhető. Ráadásul az elemzések szerint ez további 20-30 százalékkal fokozható lenne, ami a nemzetgazdaságnak évi 18–28 milliárd forint többletbevételt jelentene. Vagyis óriási pénzekről van szó...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.