2017. július 5., szerda

MAGYARORSZÁG BÜSZKE ÉS LASSACSKÁN KIHALÓ ORSZÁG

REFLEKTOR BLOG
Szerző: Csepregi János
2017.07.05.


Hazánk lakossága évente 30-40.000 fővel csökken, amiről biztosan nem Soros tehet.

Miközben a pátoszos kormánypárti vízió Kövér úr (barátainak László vagy Lacika) szájából úgy hangzik, hogy „szeretnénk, ha a lányaink pedig az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, hogyha unokákat szülhetnének nekünk” (sicc!), addig a statisztikák alapján az a legvalószínűbb, hogy azok a bizonyos unokák leginkább majd külföldről látogatnak haza a nagyszülőkhöz, mikor eljön a szünidő. A statisztikák alapján ugyanis ma már minden hetedik magyar gyerek külföldön születik, miközben itthon tovább csökken a születések száma, a külföldön élő magyarok körében viszont nő. Lehet, hogy valamit rondán benézett a kormány? Hogy a népesség megmaradás alapja inkább az volna a háborús retorika helyett, hogy végre saját hazájukban is jól érezzék magukat azok, akik inkább külföldre költöznek a magyar valóság elől? Kövér vágyait már megismerhette az ország, vajon az elvándorlók véleményére is kíváncsi lesz egyszer a hatalom?

Az LMP a külföldön született csecsemők hazai anyakönyvezési kérelmeire vonatkozó
adatokat kért ki nemrég a Budapesti Kormányhivataltól, a most és korábban kapott számokat pedig a Központi Statisztikai Hivatal adataival vetették össze és végül megdöbbentő eredményre jutottak. Míg idén az év első négy hónapjában 28.904 gyerek jött világra Magyarországon, addig legalább 4.875 magyar csecsemő született külföldön.

Tehát ma már a magyar gyerekek közel 15 százaléka, azaz minden hetedik külföldön születik. Havonta átlagosan 1200, hetente 300 gyermek hazai anyakönyvezését kérelmezik. 2010 óta pedig összesen már 81.000-nél is több gyermek született külföldön, ami megközelíti a hazai éves születésszámot. Ráadásul, míg 2017 első négy hónapjában itthon 1,4 százalékkal kevesebb, külföldön 12 százalékkal több gyermek született az egy évvel korábbiakhoz képest. Itthon 411 fővel csökkent, külföldön 522 fővel nőtt a születésszám...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése