2018. január 13., szombat

BRANDEISZ ELZA EMLÉKÉRE

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: SOROS GYÖRGY
2018.01.12.


Édesanyám Brandeisz Elzának köszönhette az életét. A Yad Vashem intézet hivatalos oldalán, a Világ Igazainak tettei között az áll, hogy Brandeisz Elza mentette meg Soros Tivadarné, született Szűcs Erzsébet, Lajtai Béláné, Soros György és Balló Judit életét.

Balló Jutka Pali bátyám gimnáziu­mi szerelme volt, aki Lajtai Béláné és Brandeisz Elza mozgásművészeti iskolájában tanult. Amikor a zsidótörvények miatt Lajtai Béláné nem vezethette tovább az iskolát, Elza vette nevére az intézményt, és bújtatta Lajtai Bélánét. Balló Jutka édesanyja korán meghalt, bátyját és édesapját munkaszolgálatra vitték a frontra; a tizenhét éves, magára maradt kislányt a zsidóüldözések elől Brandeisz Elza Balatonalmádiban lévő nyaralójukba vette magához. Elza, szülei és nővére, Erna, a ház egyetlen szobáját lakták. Balló Jutka révén ismerte meg családom Brandeisz Elzát, aki nem köznapi tánciskolát működtetett, hanem egy mozgásművészeti, orkesztikastúdiót, ahol a mozgás szépségére, az egészséges, felszabadult életre tanították a hallgatókat, a mozgásművészet leendő tanárait.

Talán kevesen tudják, Brandeisz Elza az orkesztika első magyarországi művelői között volt. Isadora Duncan nyomán terjedt el a világban ez a forradalminak tartott mozgásművészeti irányzat, akinek tánca, mozgásművészeti filozófiája hatással volt a huszadik század elejének íróira, fotóművészeire, a korai feminizmusra is. A matematikus, filozófus, zongoraművész Dienes Valéria Párizsban látta először Isadora Duncant táncolni – bár Duncan 1902-ben Budapesten is fellépett –, és Franciaországból hozta magával Magyarországra az új irányzatot, hogy Budapesten tanítson, nyisson iskolát, szervezzen nagy hatású táncprogramokat. Brandeisz Elza a két világháború közötti progresszió olyan női alakjai között volt, mint Dienes Valéria mellett Madzsar Alice (Jászi Oszkár húga) Kállai Lili és Szentpál Olga.

A Horthy Miklós belegyezésével történt német megszállás után apám megértette, hogy csak önmagára számíthat, ha a család, a barátok és a hozzá forduló rászorultak életét meg akarja menteni. Ahogyan az erről a korszakról eredetileg eszperantóul írt, de magyarul és angolul is megjelent – magyarul az Álarcban című – életrajzi könyvében írta: „Határt kell szabni az állam abszolút hatalmának. (...) Ha feltételezzük, hogy a törvények alapvető morális elveket testesítenek meg, akkor szükség van a jogszerűség olyan alapelveire, amelyeket egyetlen állam sem hághat át. (...) Egyetlen államnak sincsen joga ahhoz, hogy állampolgárai bizonyos csoportjait megfossza állampolgári jogaiktól, szolgaságra kényszerítse és megsemmisítse őket. Mindannyiunk kötelessége, hogy segítsük a kiszolgáltatottakat, amikor emberi jogaikat korlátozzák, amikor erőszakot alkalmaznak velük szemben. Ami az államokra nézve igaz, igaz az egyén esetében is. Az állam polgára nem nézheti tétlenül a nyilvánvaló jogtalanságot, az állami megkülönböztetést; ha a jogtiprás az életét veszélyezteti, morális alapja van arra, hogy harcoljon, hogy megvédje magát. Szükséghelyzetben az önvédelmet a jog is elismeri...”

Apám úgy vélte, hogy a család tagjainak külön-külön nagyobb esélyük van a túlélésre, mint ha hamis papírokkal együtt bujkálnánk. Ügyvédi kapcsolatai és a véletlen segítségével sikerült hamis dokumentumokat szereznie, majd tehetséges hamisítókkal megismerkedve több tucat embernek szerzett új születési anyakönyvi kivonatot, keresztény származást igazoló dokumentumot, lakást is a bujdoklóknak.

Büszke voltam apámra, aki pontosan megértette a helyzetet: tudta, hogy az élet normális törvényei nem érvényesek többé, az abnormális helyzet azonnali cselekvést, a megszokások föladását, találékonyságot, rendkívüli lélekjelenlétet igényel. Biztos volt a dolgában, tudta, mit kell tennie, és mindannyian úgy éreztük, hogy az életveszélyben is ura a helyzetnek, sikerül kijátszania a korlátolt gyilkosokat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése