2018. február 3., szombat

A BÖRTÖNBE KERÜLÉS A TÉT A FIDESZ POLITIKUSAI SZÁMÁRA

NÉPSZAVA ONLINE 
Szerző: BATKA ZOLTÁN, ZOLTAI ÁKOS
2018.02.02.


A Fidesz politikusai számára a tét az, hogy később börtönbe kerülnek, vagy sem. Ezért minden nemtelen eszközt bevetnek, hogy a hatalmukat megtartsák – mondja Hadházy Ákos, az LMP társelnöke.

- Több mint száz korrupcióinfót tartott eddig. Hány feljelentés született ezekből?

- A sorozat előtt bemutatott ügyekkel együtt nagyjából 120-130 korrupciós ügyet dolgoztunk fel, ebből 45 feljelentést tettünk.

- Miért csak minden második-harmadik ügyben fordultak a hatóságokhoz?

- Ismerve a magyar – idézőjeles - bűnüldözés hozzáállását, csak olyankor tettünk feljelentést, amikor a hatóságoknak esélyük sem volt elutasítani a beadványunkat. Kifejezetten büszke vagyok arra, hogy 20 esetben még a Polt Péter vezette ügyészség is kénytelen volt nyomozást indítani, ebből 12 most is tart. Igaz, ezeknél mindig uniós pénzekről van szó, így a magyar hatóságok sem merik megkockáztatni, hogy lezárják le az ügyet.

- Ez azonban a jéghegy csúcsa, korábban úgy becsülte, hogy a korrupcióval évi 500-1000 milliárd forintot csalnak el, aminek jelentős része uniós forrás. Brüsszelben nem tűnik fel senkinek, hogy lényegében az EU az Orbán-rendszer egyik fő bevételi forrása?

- Annak idején senki sem gondolta, hogy az Európai Unión belül lesz egy olyan ország, ahol ilyen módon intézményesül a csalás, keresik a jogi választ. Az uniót ugyanakkor nagyon is érdekli, hogy itt rendszerszintű-e a lopás, vagy, hogy a nemzeti igazságszolgáltatás mindent megtesz-e az esetek felderítésére. Több nagy ügy is van, ahol már teljesen egyértelmű: a legfelsőbb szintről szervezett csalásról van szó. Ilyenek az Öveges-program visszaélései, a Farkas Flóriánhoz kötődő felzárkóztatási pénzek eltüntetése és a Tiborcz Istvánhoz kapcsolható Elios-ügyek. Nemrég a román fejlesztési biztos kijelentette: ha Romániában a miniszterelnök veje csinálná a közvilágítást, akkor a miniszterelnök már börtönben ülne...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.